Szolnoknak már arra sincs pénze, hogy a hangosbeszélő utastájékoztatókat megjavítassa

Megosztás

Vita, jobb esetben egyeztetés van a szolnoki fideszes vezetésű városháza és a Volánbusz között. Ez derül ki a kormánypárti megyei lap által közölt cikkből, miszerint kinek a feladata lenne az utcai hangosbeszélő utastájékoztatók megjavítása. Időközben olyan információ birtokába jutottunk, hogy novemberben járatritkításokat tervez a Volánbusz, mert a város továbbra is tartozik neki, nem kevéssel, 1,8 millárd forinttal.

Szolnok és a Volánbusz együttműködése nem biztos, hogy a harmonikus szóval jellemezhető. Mint ismert, a város jelentős összeggel tartozik a szolgáltatásokért a Volánbusznak, amely a tartozás behajtása érdekében perre vitte az ügyet.

Most a szoljon.hu arról cikkezett, hogy nem működik a Baross úti autóbusz-megállóhely „beszélő” utastájékoztató, és hogy kinek a feladata is lenne annak megjavítása.

A lap szerint mindkét fél, mármint a városháza és a Volán, azt közölte, a Baross úti autóbuszváró hangos utastájékoztatója meghibásodásával, javításával kapcsolatosan folyamatban vannak az egyeztetések.

A Volán szerint az immár elavult járműfedélzeti eszközökkel a megállóhelyi dinamikus utastájékoztatás már nem biztosítható, tekintettel arra, hogy az elromlott készülékeket jellemzően alkatrész hiányában nem lehet javítani. A rendszer működtetéséhez a járműfedélzeti és a megállóhelyi eszközök cseréjére lenne szükség, mely százmilliós nagyságrendű beruházást jelentene. A társaság – mint szolgáltató – ilyen volumenű fejlesztésről saját hatáskörben, a megrendelő jóváhagyása nélkül nem dönthet.

A lap megjegyezte, hogy a jelek szerint a Volánbusz nem hajlandó tovább „saját zsebből” finanszírozni Szolnok helyi közösségi közlekedésének fenntartását. Ez érthető is a jelentős tartozás tükrében.

Időközben lapunk úgy értesült, hogy a Volán, pont a tetemes kintlévősége miatt, járatritkításokat tervez november 1-től. Úgy tudjuk, valóban vannak ilyen tervek.

Hogy mi igaz ebből, természetesen megkérdeztük a Volánbuszt és a városházát is.

A Volánbusztól azt kérdeztük, hogy:

  • igaz-e ez a hír, ami egy buszvezetőtől származik,
  • ha igaz, akkor hogyan alakul a járatszám, mennyiről mennyire esik vissza,
  • mi lesz a dolgozókkal, létszámukban lesz-e változás?

Megkérdeztük a városházát is:

  • igaz-e, hogy hamarosan járatritkítások várhatók a városban,
  • mit tesz a város annak érdekében, hogy az 1,8 milliárdos tartozását kiegyenlítse,
  • hol tart a Volánbusz feljelentésének ügye.

És ha már közlekedés, rákérdeztünk másra is:

  • mit tesz a város annak érdekében, hogy csökkentse csúcsforgalomban a városban kialakult dugókat ,
  • példát mutat-e és szokott-e munkába járni kerékpárral Szalay Ferenc polgármester és mikor ment be utoljára ilyen közlekedési eszközzel, ha ennyire lelkesedik ezért a lehetőségért.

Mindkét fél részéről várjuk a válaszokat.

Kapcsolódó cikkek