Hevesen vitatkozott húgával, ezután tűnt el Jászberényből a 23 éves férfi

Megosztás

Családja és a rendőrség is keresi Pétert, eltűnésének semmilyen különösebb előzménye nem volt a fent említett veszekedésen kívül. Sem a munkahelyén, sem családtagjai körében nem értik a történteket.

A 23 éves Farkas Péter szeptember 15-én tűnt el Jászberényből a húgával folytatott heves vita után. Péter édesanyja Szűcs Klaudia beszélt fia eltűnésének körülményeiről a Borsnak.

“Csak dolgozni járt el”

“Hazajött a munkából, akkor még nem volt neki semmi baja. Elmentek Virággal, a húgával kutyát sétáltatni, közben bement egy boltba vett magának egy sört és egy energiaitalt. Amint kijött a boltból furcsán kezdett el viselkedni: ütötte a buszmegállót és kiabálni kezdett a testvérével. Virág bemenekült egy házhoz segítséget kérni, Peti pedig eljött onnan” – emlékezett vissza az édesanya. A vita forrását nem lehet tudni. A szülők semmi előjelét nem látták a fiuk kiborulásának. 

Az én fiam nem szokott csavarogni, huszonhárom évesen még nem volt barátnője sem; ő csak dolgozni járt el. Péter rendszergazda egy szakközépiskolában, de eltűnése óta munkatársai sem látták. Az anyuka épp dolgozott, mikor értesült a fia kirohanásáról; rögtön hazaindult és megpróbálta elérni őt. Felhívtam telefonon és azt mondta, hogy csak beszalad a városba vásárolni és húsz perc múlva hazajön. Utána kikapcsolta a telefonját és azóta nem tudom elérni

– magyarázta az aggódó édesanya.

A család napok óta nem kap semmi életjelet a fiuktól, egyetlen nyom amire ráakadtak, hogy az eltűnése napján online jegyet vásárolt Tápiószecsőről a Budapest-Keleti pályaudvarra. A szülők nem tudják, hogy merre tarthat a fiuk. “Az egész családod, barátaid és munkatársaid várnak haza. Gyere haza, nagyon szeretünk!” – üzente sírva eltűnt fiának az édesanya. Pétert a rendőrség is keresi.

Farkas Péter

Kapcsolódó cikkek