Ismét vízre szállnak a petkalózok

Megosztás

Ismét új vizekre eveznek a folyami hulladékgyűjtő versenyek petkalózai. Az augusztusi főfutam a Közép-Tisza Kisköre és Szolnok közötti szakaszát veszi célba, hogy tisztábbá váljon a folyó és ártere.

A XI. Tiszai PET Kupa tíz pethajóból és jelentős kenus különítményből álló mezőnye a Ring-a-tó Kisköre Strandon július 29-30-án építi meg vízijárműveit, a pillepalackokon lebegő tutajokat. Július 31-én a mezőny ott folytatja a hulladékgyűjtést, ahol a hónap elején az Ifjúsági PET Kupa abbahagyta a folyótakarító munkát.

A kiskörei zsilipelés után Tiszabura, Tiszaroff, Nagykörű és Tiszapüspöki érintésével halad a környezetvédelmi program, hulladékgyűjtéssel, vándortáborozással, szórakoztató programokkal és tartalmas előadásokkal. A XI. Tiszai PET Kupa augusztus 5-én szolnoki befutóval zárul. A rendezvény az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával valósul meg.

A PET Kupák sorozatában ez lesz a huszadik hulladékgyűjtő verseny: immáron több mint 10 éve szervez az ötletgazda Természetfilm.hu Egyesület pethajós folyami versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin. Idén májusban egy újabb mellékfolyóval, a Marossal bővült a versenynaptár.

A Tisza-tóra is sokadszorra térnek vissza a petkalózok, hiszen a térség fontos központjává vált a folyótisztító programoknak. Idén nyáron már két verseny is lezajlott itt eredményesen: júniusban a IV. Tisza-tavi PET Kupán gyűjtötték a petkalózok a hulladékot, július első hetében pedig középiskolás csapatok takarították a tavat az Ifjúsági PET Kupa keretében.

A Tisza-tavat érintő versenyek hulladékmérlege idén már 10 tonna felett jár. A régióban Kisköre szerepvállalása nélkülözhetetlen a folyótisztító munkában: a vízügy oldaláról az idén 50 éves Kiskörei duzzasztógát a hulladék megállításának egyik kiemelt eszközévé vált, miközben a PET Kupa folyamatosan fejlődő kiskörei Folyómentő Központja – az ismeretterjesztésen túl -, a hulladék szakszerű szelektálásáról gondoskodik.

A XI. Tiszai PET Kupa első napjain, július 29-30-án a Ring-a-tó Kisköre Strand partján épülnek a hulladékgyűjtő pillapalack hajók, majd innen július 31-én hétfőn rajtol a flotta. A zsilipelés után a tíz pethajós csapat és a jelentős kenus különítmény Tiszabura, Tiszaroff, Nagykörű és Tiszapüspöki érintésével tisztítja a folyót és árterét, egészen Szolnokig.

A szervezők változatos programokra várják azokat a helybélieket, akik találkozni szeretnének a petkalózokkal, betekintenének a tábori életbe, meghallgatnák a környék elővilágát bemutató előadásokat, vagy a PET-a-Sztár tehetségkutató vetélkedőt tábortűz mellett. A csütörtöki pihenőnapon Nagykörűn sajtkóstolás, íjászat, cirkoskalács sütés, nemezszobor kiállítás és éjszakai piac várja a pihenni vágyó petkalózokat és az érdeklődőket.

A PET Kupa hagyományaihoz híven, a Tisza-tóból kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része, – kb. 60%-a – újrahasznosul. A közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően, a PET Kupa civil szervezetként, működésének több mint tíz éve alatt, a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát.

Láthatótól a láthatatlan szennyeződésekig

A folyószennyezések túlnyomó része, – amelyet a petkalózok szednek össze főként az ártéri erdők partmenti sávjából -, igen szembetűnő. Nemcsak a vízen könnyen úszó PET-palackokat és üvegeket, hanem sokszor leeresztett gumicsónakot, féllábú műanyag széket, fémhordókat, polisztirol darabokat, fél pár lábbeliket és még sorolhatnánk, hogy mi mindent találnak a résztvevők egy-egy verseny alatt. De vajon mi a helyzet a folyóban úszó tárgyakról leváló, “láthatatlan” szennyeződésekkel?

Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. a PET Kupa kutatópartnereként ezúttal az „örök életű vegyületeknek” is nevezett anyagoknak, a PFAS-vegyületeknek (per- és polifluorozott szénhidrogének) járt utána. Ezeket a vegyületeket régóta, rendkívül széles körben használják fel – a ruháktól a kézkrémeken és a csomagolásokon át egészen a tűzoltó berendezésekig, – de csak mostanában derült fény arra, hogy milyen komoly egészségkárosító hatást jelentenek. Hulladékként a természetben és a folyókban is előfordulnak, azonban eddig még senki nem mérte fel jelenlétüket a Tiszában. Az Eurofins kutatói, – akik saját pethajós csapattal is részt vesznek a versenyen -, a PET Kupa keretében fogják bemutatni a Tiszából vett minták mérési eredményeit.

Főként rutinos csapatok állnak a rajtvonalához

A XI. PET Kupa pethajós csapatai: Aztakeservit, Evező-SÖK, Eurofins, KÖTIVIZIG, Main Stage, Pelikánok, Peter Johnson, Siemens Energy, TILOS Rádió, Tisza2.

Akik nélkül nem lehetne XI. Tiszai PET Kupa

A XI. Tiszai PET Kupa az Energiaügyi Minisztérium főtámogatásával valósul meg.

A Tisza Cipő termékekkel, a DHL Globál Szállítmányozási Kft. logisztikai partnerként segíti a PET Kupát. A vízügy évek óta részt vesz a hulladék elleni küzdelemben, ezúttal újra saját csapatot is indítanak a versenyen. A Zöldbolt a nyertes csapatok ajándékcsomagjaihoz járul hozzá. A hulladékkezelésben kiemelt szakmai partner a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ), a MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU), az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. és az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft.

A résztvevők vízi biztonságáról a PET Kupa versenyek kezdetétől fogva a Felső-Tiszavidéki Búvár és Mentő Egyesület gondoskodik. A Konasoft számítástechnikai támogatásainak köszönhetően Androidra és iOS-re is letölthető a Tiszta Tisza applikáció, amely tartalmazza a verseny nélkülözhetetlen információit, a regisztrációtól a programokon keresztül, egészen a pontszámokat összesítő PETákolásig.

A TILOS Rádió rendszeres riportokkal viszi hírét a tapasztalatoknak és az élményeknek, a hallgatók pedig saját csapatot toboroztak a versenyre. Köszönet Kisköre, Tiszabura, Tiszaroff, Kőtelek, Nagykörű, Tiszapüspöki és Szolnok elkötelezett önkormányzatainak.

Forrás: mmonline.hu

Kapcsolódó cikkek