Miért nincs Szolnokon pontváró?

Megosztás

Észrevették? Már pontvárót sem tartanak Szolnokon. 

Pedig milyen nagy szerelem dúl a Debreceni Egyetem szolnoki campusa és a városháza között! Remek a kapcsolat a két fél között, ezt nem győzi hangsúlyozni Szalay Ferenc polgármester, aki tudomásunk szerint az egykori főiskolán volt egy ideig testnevelő tanár, innen származhat remek kapcsolata a jelenlegi vezetővel, Szabó Attila campus igazgatóval.

Az is mindig elsőrangú hír, ha valami történik a campuson, ha bővül az oktatás köre valamilyen új területtel. Legutóbb éppen azt harangozták be, hogy műszaki karral bővül a campus. Aztán pedig most, a város vezetője nem győzött gratulálni a szolnoki diákoknak, akiket felvettek az ország valamely felsőoktatási intézményébe, és azoknak is, akik a szeptembert a Debreceni Egyetem szolnoki campusán kezdik.

Szóval dúl a láv a két fél között, csak most az tűnt fel, hogy már pontvárót sem tartottak a városban.

Lehet, úgy voltak vele, minek az. Pedig volt időszak, amikor hatalmas kivetítőn követhették figyelemmel a fiatalok, hogy felvették-e őket valahova.

Látványos és jelentős esemény volt ez a város és persze a fiatalok életében is.

Csakhogy emlékeink szerint évek óta senki sem veszi a fáradtságot, hogy ilyet rendezzen. Vajon miért? Nincs igény rá? Nincs fiatal a városban, aki valahol továbbtanul? Nincs diákönkormányzat, amely ezt megszervezné? Nincs campus, amelyiknek ez lényeges lenne? Egyáltalán: fontos ez a városnak?  Amelynek vezetése egyébiránt mindig nagy hangsúlyt fektet a fiatalságra – szóban.

Érthetetlen.

Talán lehetne erre az alkalomra koncerteket rendezni, ami még inkább dobna az eseményen és még inkább vonzaná egy pontváróra a fiatalokat.

Akiket a város természetesen mindig hazavár. 

Szintén szóban.

Kapcsolódó cikkek