Komposztálási technológiát fejlesztenek ki a Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén

Megosztás

Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén – közölte a cég közleményben az MTI-vel.

A tervek szerint a már elkezdődött és jövő év június végére befejező projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) pályázatán nyert több mint 363 millió forint támogatásával valósul meg.

A tájékoztatás szerint a projekt célja a cég saját termelésén belül keletkezett szerves hulladékok, illetve a tisztítási folyamat közbeni nagy mennyiségű mosóvíz kezelési- és újrahasznosítási, komposztálási technológiájának fejlesztése IOT (Internet of Things) technológiák bevonásával.

A projektben egy félig áteresztő membrántakaróból, levegőztető rendszerből és korszerű irányítástechnikai rendszerből álló komposztáló technológiát fejlesztenek ki. Környezeti és gazdasági szempontból legjobb megoldás ezen hulladékok aerob biológiai kezelése, amely végén egy termőföldre kihelyezhető termésnövelő anyag (komposzt) előállítása történik – írták.

A szokványosnál magasabb tápanyagtartalmú kiindulási anyag kiemelkedő agronómiai értékű komposzt előállítását teszi lehetővé. Ezt támogatja a bentonit, mint innovatív segédanyag alkalmazása, amit más komposztokban eddig nem használtak fel. A bentonit egyrészt csillapíthatja a nagy szénhidráttartalom miatt túl gyors felmelegedését a komposztnak, másrészt megköti a komposztálás alatt termelődő ammónia nitrogén jelentős részét, ami által megnövekszik a komposztnak a növények számára leginkább kedvező ammónium nitrogén tartalma – olvasható a közleményben.

A szigetszentmártoni székhelyű Fruit Country Kft. átlagosan tizennégy-tizenhat embert foglalkoztat – tájékoztattak. A nyilvános cégadatok szerint a társaság éves nettó árbevétele 2022-ben meghaladta az 1 milliárd 566 millió forintot, egy évvel korábban az 1 milliárd 650 millió forintot. A társaság adózott eredménye tavaly több mint 57 millió forint volt, 2021-ben pedig csaknem 39 millió forint.

MTI

Kapcsolódó cikkek