Kifütyülték a fideszes polgármestert, aki arról győzködte a lakosokat, hogy akkugyár-ellenes – videó

Megosztás

Ezen kívül magát védő beszédjének az volt az egyik fő vonulata, hogy őt is derült égből villámcsapásként érte a hír, hogy Fóton akkumulátorgyár épül. Miközben a városvezető kormánypárti. Vagy őt verte át akkor a Fidesz teljes vezetősége, vagy …

Feszült hangulatú lakossági fórumon csaptak össze Fóton a polgármester és a lakók, miután Szijjártó Péter tényként közölte, amit egyébként már lehetett tudni: akkuüzem épül a településen. A fideszes városvezető azt mondta, derült égből lórúgásként élte meg, hogy akkumulátorgyár lesz az eladott földeken, az önkormányzat még pert is indított a beruházás ellen. A helyieket viszont nem érdekelte mindez, azt mondták, a polgármester csak egy bábu, és úgyis az lesz, amit Orbán mond.

„Nincs az az iparűzési adó, amiért én mint polgármester veszélyeztetném az itt lévők életkörülményeit és egészségét” – mondta Vass György, Fót fideszes polgármestere azon a lakossági fórumon, amit szerdán tartottak a Fótra tervezett akkumulátorgyár ügyében.

Az akkugyár érkezését június 28-án jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, viszont a munkálatok és a helyiek tiltakozásai már közel egy éve tartanak. Vass György pedig hiába áll elmondása szerint egy oldalon az akkugyár ellen tiltakozókkal, a szerdai fórumon több emberrel súlyos vitába keveredett, amikor pedig kifogyott a szóból, a vitát egyszerűen azzal zárta le:

köszönöm a véleményét, de teszek rá.

Vassnak viszont odáig sikerült azért eljutnia, hogy a fórumon megjelenő Tordai Bencének megígérte: ha valóban megépül a gyár, a párbeszédes képviselővel összeláncolva fog az érkező teherautók előtt tiltakozni ellene.

A fóti akkugyárnak otthont adó Hello Parks képviselője mindenkit arról győzködött, hogy a gyár nem veszélyes, a fótiak viszont nincsenek erről meggyőződve: szerintük elég megnézni Gödöt vagy Bátonyterenyét (igaz, ott „csak” akkufeldolgozó van, gyártási tevékenység nincs). (via Hvg)

Fóton a fideszes városvezetés és a civilek pert indítottak a tervezett akkuüzem ellen

Feszült hangulatú lakossági fórumon csaptak össze Fóton a polgármester és a lakók, miután Szijjártó Péter tényként közölte, amit egyébként már lehetett tudni: akkuüzem épül a településen. A fideszes városvezető azt mondta, derült égből lórúgásként élte meg, hogy akkumulátorgyár lesz az eladott földeken, az önkormányzat még pert is indított a beruházás ellen.

Szépen lassan kiderül, hogy az ország rengeteg pontján dobta át a lakosokat (köztük a Fidesz-szavazókat is) a kormány a palánkon. De a kétharmad továbbra is sziklaszilárd. Pedig itt már az egészségünkről van szó. Vajon Szolnokon vagy más jászkunsági településen mikor kapunk ugyanilyen csodálatos “váratlan” hírt?

Kapcsolódó cikkek