Fogva tartotta, verte, kínozta, majd miután megszökött tőle, megpróbálta elrabolni feleségét egy férfi Jászapátin

Megosztás

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 31 éves többszörösen büntetett előéletű férfinek a büntetőügye, aki 2021 tavaszán napokig fogva tartotta, verte, megkínozta, majd miután megszökött tőle, megpróbálta elrabolni feleségét Jászapátin. Jogerősen 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélték.

A házaspár kapcsolata több mint másfél együtt leélt évtized után megromlott, és egyre gyakoribbá váltak köztük a veszekedések. Az egyik perpatvar után, 2021. április 27-én döntött úgy a férfi, hogy nem engedi ki közös lakásukból a feleségét. Bezárta az ajtót, és a kulcsot magánál tartotta. Nem engedte, hogy a nő elhagyja a lakást, miközben folyamatosan kiabált vele, többször megütötte és egy égő cigarettacsikket is elnyomott a lábán.

A nőnek végül 3 nappal később, a 2021. május 1-jére virradó éjszakán sikerült megszöknie. A testvéréhez menekült, de a férje ide is követte. Másnap éjjel megjelent a ház előtt, kihívta a feleségét az utcára, ahol kiabált vele, majd elkapta a karját és megpróbálta berángatni az autójába, de nem járt sikerrel, mert a felesége segítségért kiáltott, amit mások is meghallottak. Férje ekkor egy fadarabbal, majd többször ököllel is megütötte, és a hajánál fogva rángatta, de mikor látta, hogy többen is a felesége segítéségére sietnek, visszaült az autójába, és elhajtott.

Az ügyben 2021. december 10-én emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség. A Jászberényi Járásbíróság három tárgyalást tartott. Az utolsón, 2022. december 8-án ítéletet hozott. A férfit a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 3 év börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője azonban felmentésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.

A Szolnoki Törvényszék 2023. június 6-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta, közölte a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Kapcsolódó cikkek