Buszban sérült utasnak nem nyújtott segítséget a pánikba esett sofőr

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei férfivel szemben segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A vád szerint a férfi március 21. napján a délutáni órákban Szolnokon, a József Attila úton a záróvonalat átlépve, szabálytalanul váltott sávot és ekkor érintőlegesen összeütközött egy jobbra kanyarodó helyi járatos autóbusszal. Az autóbusz vezetője már vészfékezéssel sem tudta elkerülni a balesetet.

Az autóbusz vészfékezése és ütközése miatt egy női utas a kapaszkodókorlátnak esett és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A balesetet okozó férfi annak ellenére, hogy a járművek ütközését észlelte – mivel elmondása szerint pánikba esett –, a helyszínről megállás nélkül a városközpont felé elhajtott, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetből eredően bárki megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e.

Az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni.

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezt a tájékoztatást adta:

A szolnoki rendőrök cserbenhagyással gyanúsítják a besenyszögi férfit, aki a záróvonalat átlépve ütközött egy autóbusszal Szolnokon.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 54 éves férfi személygépkocsival közlekedett Szolnok belterületén március 21-én a délutáni órákban. A sofőr a Bajcsy Zsilinszky út – Nagy Imre körút – József Attila úti közlekedési csomóponthoz érkezett, ahol szabálytalanul, a felfestett záróvonalat átlépve úgy haladt ki a külső, jobbra kanyarodó forgalmi sávba, hogy nem biztosított elsőbbséget a autóbuszmegállóból elinduló autóbusznak. A buszsofőr az ütközés elkerülése érdekében fékezett, azonban ennek ellenére érintőlegesen ütköztek. A személygépkocsi vezetője az ütközést észlelte ugyan, azonban megállás nélkül tovább haladt. A vészfékezés következtében a busz egyik szépkorú utasa a kapaszkodókorlátnak esett és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrök megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit lakásáról állítottak elő a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy rossz döntést hozott, amikor elhagyta a helyszínt és vallomásában bocsánatot kért a buszon elesett idős hölgytől.

Kapcsolódó cikkek