Már éppen vitték volna a lopott holmit, mikor a tulajdonos megzavarta a tolvajokat

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás vétségének kísérlete miatt emelt vádat egy 16 éves törökszentmiklósi fiatallal és azzal a szintén településbeli 25 éves férfivel szemben, aki rávette a fiatalt a lopásra. Neki emiatt még a kiskorú veszélyeztetésének bűntettéért is felelnie kell.

A vádirat szerint a 25 éves férfi rávette a 16 éves fiút arra, hogy 2022. szeptember 29 –én, éjjel együtt bemenjenek egy törökszentmiklósi lakóház udvarára lopni.

A két elkövető a nyitott kapun keresztül jutott be az udvarra, ott értékek után kutattak, és összekészítették az egyik ott lakó tulajdonos bontásra váró villanymotorjait, transzformátorait, háztartási vegyes fémhulladékait, valamint az ugyanott lakó másik tulajdonos kerékpárját, összesen 73.410 forint értékben.

Mielőtt azonban az udvart elhagyhatták volna, az egyik tulajdonos felébredt és tetten érte őket, ezért a helyszínről távoztak anélkül, hogy bármit magukkal vihettek volna.

A járási ügyészség a 25 éves, vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörösen is büntetett férfivel szemben letöltendő börtönbüntetés és közügyek gyakorlásától eltiltásra, míg a 16 éves, büntetlen fiatal esetében próbára bocsátás intézkedés alkalmazására és pártfogó felügyelet alá helyezésre tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, közölte dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezt a tájékoztatást adta.

Kapcsolódó cikkek