A polgári múlt egy szeletét őrizték meg Törökszentmiklóson

Megosztás

Ünnepélyesen és immár hivatalosan is megnyitotta kapuit Törökszentmiklóson a Klein-Lábassy Kulturkúria, a felújított és berendezett egykori Klein-ház.

Benne a Klein családnak, Lábassy Jánosnak és Zsigray Juliannának állítottak emléket egy-egy emlékszobával, és egy közösségi térként működő civilszalont is kialakítottak, otthont adva civileknek, a város lakosságának, közösségi rendezvényeknek.

Az épület felújítása a kormány, az Európai Unió támogatásából és az önkormányzati önerejéből valósult meg.

A berendezés, a bútorzat, jelentős részben szintén pályázati forrás eredménye, melyet a Rádió Horizont Kft. valósított meg. Az egész projekt megvalósításához nagy szükség volt sokak önzetlen támogatására, segítségére.

Az ünnepélyes átadón részt vett a Klein-család két leszármazottja is.

Forrás: Markót Imre Facebook

Nyitókép: Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő (balra), Édes Krisztina, a Rádió Horizont Kft. ügyvezetője, illetve Markót Imre polgármester az ünnepélyes megnyitón

Kapcsolódó cikkek