A béke pártján? A fideszes politikusok, köztük a köztársasági elnök toborzóvideóval köszöntik a 175 éves honvédséget

Megosztás

Igen, Novák Katalin valójában “pártsemleges” és feltétlenül békepárti, mint az összes kormánypárti politikus is, ahogy azt a propagandából mindenki ismerheti. Ezért folyik folyamatosan a toborzás és a leépítés egyszerre a hadseregnél.

Már 1992 óta minden év május 21-e a honvédség napja, de idén ez egy kerek születésnappal párosul, hiszen 175 éves a Magyar Honvédség. A május 21-i emléknap apropója, hogy 1849-ben ekkor foglalták vissza Buda várát a honvédek a megszálló osztrák császári hadseregtől, a 175 év pedig úgy jön ki, hogy 1848-ban Batthyány Lajos miniszterelnök utasítására ekkor szereltek fel olyan zászlóaljakat, amelyeket hivatalosan is “honvédségként” emlegettek.

Az évfordulóra és születésnapra számos politikus megemlékezett – ki így, ki úgy. Navracsics Tibor miniszter például azzal, hogy megmutatta saját fényképét, amely sorkatonai idejéből való:

Novák Katalin köztársasági elnök többet tett bele az emlékezésbe, hiszen ellátogatott Nyíregyházára, a Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium növendékeihez, ebből egy toborzóvideó készült:

A toborzás mellett egyébként a leépítés is egyszerre van jelen a honvédségnél, hiszen 100-150 főtisztet küldött el az utóbbi hónapokban a miniszter a testülettől a “fiatalítás” jegyében, és félszáz ember ugyanígy járt a katonai titkosszolgálatnál is. A kirúgottak egy részét állítólag most visszafoglalkoztatnák. (via Hvg)

A békepártiságot ismerve szintén furcsa, hogy bombákkal illusztrálják a brüsszeli gazdasági szankciókat, amelyeket egyébként a Fidesz és Orbán Viktor is kivétel nélkül, mindet megszavazta.

Kapcsolódó cikkek