Még mindig várják, hogy teljesítse ígéretét a szolnoki polgármester

Megosztás

Több mint egy hónapja ígérte meg a polgármester, hogy két hét alatt orvosolni fogja a szolnoki Csaba utcai lakók panaszát. Ám azóta sem történt semmi. A Csaba utcaiak panasza újra elhangzott az ellenzék lakossági fórumán.

Acsai Balázs volt a házigazdája annak az ellenzéki lakossági fórumnak, amit Szolnok újvárosi részén, a görögkatolikus általános iskolában tartottak csütörtökön este.

A fórum vendége volt Füle István, az ellenzék önkormányzati frakcióvezetője, Györfi Mihály alpolgármester és Berényi Gábor, a kulturális bizottság elnöke.

Acsai Balázs azt mondta, azért ő a vendéglátó, mert 2019-ben csak 70 valahány szavazattal kapott ki Molnár Iván fideszes képviselőtől, aki azóta két lakossági fórumot tartott. Azóta történt egy és más a körzetben, pontosabban leginkább semmi.

Ezt panaszolták a környéken élők is. Egy hölgy azt mondta, hogy legalább ötven Csaba utcai lakost képvisel. Ők arra panaszkodnak, hogy a Csaba utcában három ipartelep is van, egyik közülük a posta telephelye. Ezek folyamatos kamionforgalmat generálnak, a házak mennek tönkre. A polgármester a posta telephelye megnyitásakor azt mondta, hogy semmit nem fognak érezni a lakók ebből, holott ez nem így történt. Legutóbb – március elején – lakossági fórum volt erről a helyzetről, ahol Szalay Ferenc ismét olyat mondott, ami nem vált valóra, miszerint két hét türelmi időt kért, ez alatt intézkedik, hogy legyen kinyitva a másik irányból az utca. Hogy ő megegyezik a Gyökér utcai ingatlan tulajdonosával, hogy nyissanak ki arra egy utat. Hol tart ez az ígéret, hiszen a két hét bőven letelt? – kérdezte a lakos.

Acsai Balázs erre úgy reagált, hogy ígéretek azok szépen vannak évek óta ebben az országban, ebben a városban, ahol ebben a körzetben semmi sem változott. Hozzátette, ha a Gyökér utca felé nyitják ki a forgalmat, akkor meg a Gyökér utcaiak nem fognak örülni neki.

Erre a lakó azt felelte, megérti ezt, de hogyan lehetett az, hogy lakóövezetben megengednek három ipartelepet is létrejönni, akkor minek vannak az ipari parkok a városban? 

Acsai Balázs szerint kellene egy tehermentesítő út, ami a Kőrösi utat kötné össze az ipari parkkal, a 4-es főúttal. Ezt már régen meg kellett volna oldani! Persze, sok pénzbe kerül, de úgy tűnik, ez a körzet nem ért meg annyit ennek a városvezetésnek, hogy ezen dolgozzanak! Egy valódi önkormányzatnak ez lenne a dolga. Molnár Iván körzeti képviselőnek ezért kellene talpalnia.

Füle István is hozzászólt ehhez a témához, de egyben rossz hírt is közölt. A következő közgyűlésen az ipari park bővítéséről fognak dönteni, és az előterjesztésben olyan megfogalmazást olvasott, hogy ott majd lehetséges bűzös tevékenység is. Ennek a fórum résztvevői egyáltalán nem örültek. 

Acsai Balázs köszöntötte a megjelenteket Györfi Mihály (balról), Berényi Gábor és Füle István, valamint az iskolavezetés társaságában

Az ipari parkhoz kapcsolódóan az úthálózat sem fejlődött a környéken, erre is rákérdeznek majd a közgyűlésen, hogy a bővítéssel milyen további forgalom várható majd és az hol fog közlekedni.

A panaszos lakó megjegyezte, olyan cégeket hoznak Szolnokra, amelyek minimálbért fizetnek csak, amiből nem lehet megélni. Olyan cégeket kellene idehozni, amelyek fizetnek is. 

Valaki megkérdezte, hol tart a Csáklya utcai híd építése? A válasz az volt, hogy erre egyelőre úgy tűnik, nincs pénz.

Egy lakó a cukorgyári lakótelepen él, régóta tapasztalja, hogy a Gyökér utca egy víznyelő. Ugyanis nincs megoldva a vízelvezetés, minden csapadék oda folyik az utca elejére. Nagy esőben a járdán nem lehet közlekedni, de szinte az úttesten sem.

Ezen a részen több csőtörés is nehezíti az életet (amúgy egyébként a Csaba utcában is).

Egy Gyökér utcai lakos azt mondta, hogy az új Stadler üzemmel nekik is megkeseredett az életük, az ottani kamionforgalommal. Szerinte is az kellene, hogy a Kőrösi út végét összekössék a 4-es főúttal. Megfontolásra javasolta, hogy a régi sportpályán keresztül kellene összekötni a Csabai utcai postától az utat a Tószegi úttal. Ha ez nem lenne megvalósítható,. akkor  ezt a területet áruház építésére kellene hasznosítani. Ugyanis az nincs a környéken. 

Ahogyan játszótér sincs. Ezt már egy másik lakó mondta. Pedig a víztorony mögötti terület éppen alkalmas lenne erre. 

Elhangzott még, hogy nyaranta a szennyvíztisztító iszonyú bűzt áraszt, pedig a panaszos szerint van már olyan szer, amit beleszórva a kezelendő anyagba, semlegesíti a szagokat. Vajon alkalmazzák ez? – kérdezte a lakos. 

Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy az immár város kezében lévő vízművet minden bizonnyal a Fidesz államosítani tervezi, pedig ezeket a gondokat pont helyben lehetne kezelni. Ha az államé lesz a vízmű, félő, ezekre a gondokra nem figyelnek majd Pestről.

Egy lakos arról érdeklődött, a kórházig kiépült bicikliút mikor folytatódik tovább? Ugyanis a még meg nem épült szakaszon veszélyes a kocsiforgalomban közlekedni, különösen pedig a rettentően rossz állapotú járdán. 

Egy Temető utcai lakos azt mondta, nem érti, hogyan lehet az, hogy Szolnokon lakóövezetbe ipari létesítmények kerülhetnek? Milyen megoldás ez? Az ő szomszédságából is elmenekültek a lakók emiatt. Az esővízelvezetés nincs megoldva, a járda állapota rettenetes. Az úton megoldatlan a sebességkontroll és az útjavítás. A nagy kamionok zörögnek, csörögnek az úton. A zajterhelés óriási. Az elektromos sebességtájékoztató táblák emberemlékezet. Sebességmérést egy évtizedben egyet látni. A Tisza malom mellett nem mer elmenni az ember, olyan állapotok vannak.

A városrészben jelentős a patkányinvázió. A közbiztonságra is panasz érkezett. Látnak rendőrautót, de gyalog rendőrt nem. 

Acsai Balázs erre úgy reagált, hogy a közbiztonság helyzetét a gyenge közvilágítás is  nehezíti. Ezeknél a lámpáknál alig lehet látni. A környék elidősödött, jogosan lenne igény nagyobb rendőri jelenlétre. Egyben visszautasította azt az állítást, hogy a romákkal volna baj. 

Egy lakos azt mondta, az új kerékpárúton szerinte felesleges a síneknél kitett biztonsági korlát, hiszen vonat csak sátoros ünnepeken jár arra, akkor is jelzőőrös irányítással. Az a korlát csak nehezíti a kerékpáros közlekedést. A bicikliút mellett nincs közvilágítás. A Pennynél 70 centire szűkítették le a kerékpárutat, ami képtelenség.

Egy másik lakos is felhozta, hogy nincs a környéken játszótér. Egy kispálya is elférne a körzetben, a már említett víztorony háta mögötti részen.

Elhangzott az a terület alkalmas lenne közösségi térnek. Ha tudnak csinálni az Ormos parkban rendezvényeket, itt is lehetne a felújított téren. 

A Gyökér úton volt egy artézi kút, ami valamiért megszűnt, vajon miért? Pedig Szalay polgármester még meg is ígérte, hogy az meg fog maradni. 

Valaki felvetette, hogy vérlázító, hogy a kórháznál parkolási díjat fizettetnek a látogatókkal és a betegekkel. Ráadásul este nyolcig, holott a városban 6 óráig tart a fizetős időszak. Ráadásul a parkoló állapota minősíthetetlen.

Felvetődött az is, ahogy más helyeken is, ahol volt cukorgyár, itt Szolnokon is valamilyen emlékművet kellene állítani a város egykor volt egyik legjelentősebb gyárának emlékére. Sőt, valamiféle olyan helyet, épületet kellene kialakítani, ahol régi emlékeket lehetne bemutatni, addig, amíg még élnek olyan emberek, akik a gyárban dolgoztak. Ezt az egész folyamatot azzal lehetne kezdeni, hogy fel kellene újítani a régi cukorgyári íves kaput.

Kapcsolódó cikkek