Fenyegetésbe torkolló balhé az M4-es lehajtójánál, még a vétkesnek állt feljebb – videó

Megosztás

A suzukis sofőr az utolsó pillanatban, a záróvonalat átlépve sorolt be a kamion elé. A mutogatás után is annyira hátrafelé figyelt, hogy nekikoccant az előtte menet közben lefékező autónak, aztán köpködésig, ordibálásig, fenyegetésig és garázdaságig fajult a dolog. Pedig csak magukat okolhatják.

Bár az sem teljesen világos, hogy a lassan haladó sorban miért kellett a Renault-nak állóra fékeznie, de itt a kék Suzuki sofőrje többszörösen átlépte a KRESZ szabályait… aztán már nem csak a közlekedés terén követtek el kihágást. Szokás szerint az hibázott, aki nagyobb hangon kérte számon a másik résztvevőt a koccanásért. Csak a kamera láttán vettek vissza az arcból, miután ketten léptek fel fenyegetően az idősebb úr ellen. Ha valaki vezetett 30-40 évvel ezelőtt hazánkban, elhűlve figyelheti, hova süllyedt a közlekedési kultúránk és mennyire eltűnt a türelem az emberekből.

Bp-i Autósok közössége oldalára került fel megint egy tanulságos videó, ami most az M4-es autópálya leágazásában készült Üllőnél.

Két autós közötti nézeteltérést vettek fel, miután, mint a felvétel készítője írja, a kisoroló kocsisort megelőző autó bevágott a kamionja elé és nekiment az előtte lévő autónak. A kék Suzukiból ketten szálltak ki számonkérni az előttük lévő autóson, hogy nekimentek.

Balhé és köpködés, pedig Ő MENT NEKI az előtte lévő autónak

Közeledik a közlekedési kultúra napja és emiatt méginkább elszomorító az alábbi videó, amit egy olvasónk fedélzeti kamerája rögzített. “A kisoroló kocsisort megelőző autó bevágott a kamionom elé és nekiment az előttem lévő autónak. A kamerán egy óra eltérés van, 18 órakor készült a felvétel. Sajnos nem hallottam mit mondott az előtte lévő sofőrnek a srác.

Közeledik a közlekedési kultúra napja – jegyzi meg még ironikusan az autós oldal.

Kapcsolódó cikkek