Régiós hulladékválogató központ lesz Szolnok

Megosztás

Több mint másfél milliárd forintos projekt részeként automatizálják a hulladékválogató rendszert Szolnokon, júniustól észak-magyarországi régiós hulladékválogató központtá válik a Tisza-parti vármegyeszékhely – közölte a szolnoki önkormányzat az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül.

A közleményben idézték Szalay Ferencet, a város polgármesterét, a Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás elnökét, aki elmondta: az elmúlt évek beruházásainak eredményeként az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. korszerű módon segíti a zöldhulladék gyűjtését, az építési törmelék elszállítását, a háztartási hulladék feldolgozását és a szelektív gyűjtést.

Az 1,6 milliárdos program hozzájárul ahhoz, hogy a hulladékgazdálkodás az újrahasznosítás jegyében működjön – tájékoztatott a polgármester.

Lits László, az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója – a közlemény szerint – arról beszélt, hogy a Kétpóhoz tartozó térség korszerűsítése 2006-ban kezdődött a régió első hulladékudvarainak építésével.

Júniustól az NHSZ az észak-magyarországi régió vezetője lesz, a döntés a következő fejlesztési ütemet is befolyásolja – tette hozzá, megjegyezve: a 2024. január 1-től bevezetni tervezett betétdíjas rendszer környezetvédelmi szempontból is fontos.

Az Újszászi úti telephely fejlesztésével korszerűsítik az átrakóállomást, ez alacsonyabb költségeket és hatékonyabb munkaszervezést tesz lehetővé. A fejlesztéseket várhatóan ősszel be is fejezik – olvasható a közleményben.

MTI

Képünkön: Lits László

Fotó: Szalay Ferenc Facebook

Kapcsolódó cikkek