Egészségügy: süllyed a hajó, a kórházban már nem csak egy-egy osztály, hanem az intézmény bezárásától tartanak

Megosztás

Három évvel ezelőtt a koronavírus-járvány első hullámának idején számos osztályt bezártak Magyarország rengeteg közkórházában. Aztán jó néhányat elfelejtettek újra kinyitni. Az egyik ilyen intézmény Mosonmagyaróváron található, ahol már az önkormányzat pumpált bele százmilliókat az állami kórházba, hogy egyáltalán létezni tudjon. De nemcsak az a kórház a süllyedő hajó, hanem a teljes egészségügy.

Több mint 250 millió forintot tett be az állami fenntartású Karolina Kórház működtetésébe a mosonmagyaróvári önkormányzat, hogy ne kelljen osztályokat bezárni, márciustól mégis változások történtek: többek közt a hétvégéken a kismamákat és babákat át kell vinni Győrbe. A helyiek tiltakoznának, ha lenne, aki megszervezné: közel 100 ezer ember érintett. Szijjártó László, az orvosi kamara ott praktizáló megyei elnöke úgy látja: elkeserítő, aggasztó és teljesen kilátástalan a helyzet. A fideszes polgármester sem elégedett, a kórház főigazgatója szerint azonban a szakemberek száma határozza meg, hogy tudnak-e minden szakterületen 0–24 órában ellátást nyújtani. Most két altatóorvos és két belgyógyász hiányzik – írja a Telex.

Egy ideje „önkormányzati lélegeztetőgép” tartotta életben a mosonmagyaróvári Karolina Kórház több osztályát, azokat ugyanis a koronavírusra hivatkozva közvetlenül a felújítás után, 2020 végén bezárták – hivatalosan: működését ideiglenesen felfüggesztették. Átrendeződtek az osztályok, és az orvosok és szakdolgozók hiánya miatt egy ideig a járvány lecsengése után sem sikerült elindulnia. Jókora felháborodás volt, az osztályok újraindítására online aláírásgyűjtés és civil élőlánc szerveződött.

Ekkor jött az önkormányzati segítség, helyi forrásból tudták újraindítani a sebészeti mátrix egységet, a szülészet-nőgyógyászatot és a gyermekgyógyászati felügyeletet. A mosonmagyaróvári képviselő-testület 2021 második felében 72 millió forint támogatást adott az állami fenntartású Karolina működtetésére. A pénzt ezen osztályok orvosi, szakdolgozói körében az óradíjak feletti juttatásra költötték.

Tavaly nyáron már úgy tűnt, csak év végéig tud kitartani a kórház, a szakemberekkel is féléves szerződéseket kötöttek, és újabb 90 milliót kértek és kaptak a képviselő-testülettől.

Az orvos igazgató a testületi ülésen annyit mondott, „a következő fél évet szeretnénk emelt fővel, tisztességgel abszolválni, a jövőről ígérni nem merek, nem mondhatjuk ki, hogy megszűnik a kórház, de profil- vagy struktúraváltás várható”.

2023-ban újabb önkormányzati forrást aztán már nem is kértek, március elsején viszont bejelentették, hogy a szülészet, nőgyógyászat és a gyermekgyógyászat csak hétfő reggeltől péntek délutánig működik, hétvégén Győrbe kell menni. Kiderült az is, hogy a sürgősségi betegellátó osztály betegellátó helyként csak járóbetegeket fogad.

A folytatás mindenki számára bizonytalan, ha egyáltalán lesz.

Kapcsolódó cikkek