Felelőtlen fiatal: 21 évesen elmondhatja, hogy súlyos balesetet szenvedett

Megosztás

Egy 21 éves férfi közlekedett személygépkocsival a 3227-es számú úton Jászladány felől Szászberek felé március 27-én 7 óra 40 perckor.

Haladása során későn észlelte az előtte forgalmi okból megálló gépkocsit, és hogy elkerülje az ütközést, hirtelen balra kormányozta járművét.

Sikerült tehát elkerülni a becsapódást, igen ám, de a bal oldali sávban érkezett egy autó!

Áttérve a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ott összeütközött a vele szemben közlekedő autóval, ami az ütközést követően az út melletti szántóföldön állt meg.

A baleset következtében a 21 éves férfi súlyos, két utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

A szemből érkező autó a szántóföldön állt meg
A másik autóban szerencsére nem sérültek meg

Fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek