BM: Nem igaz, hogy megfigyelnénk a tanárokat, csak tudni akarjuk, munkára használják-e eszközeiket

Megosztás

A világon semmi szó nem esik Pintérék minisztériuma szerint semmiféle magánéleti megfigyelésről. Csak azért szeretnének belelátni a pedagógusok személyes használatú laptopjaiba is, hogy biztosan tudják, megfelelő célra használják-e őket. Igaz, a Pegasusnál sem volt szó semmiféle megfigyelésről, csak…

Akár a saját tulajdonú számítógépüket is megfigyelhetné a munkáltató a jövőben a tanároknak, ezt is tartalmazza a Belügyminisztérium által jegyzett köznevelési jogszabálytervezet. A tervezet szövege szerint

„a technikai eszköz alkalmazásának megkezdése előtt írásban tájékoztatja a munkavállalót a fenntartó, aki a számítástechnikai eszközön tárolt, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyal összefüggő adatokba tekinthet be.” A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint alkotmánysértő, hogy valakit elektronikusan megfigyelhetnek. Totyik Tamás az RTL Híradójának elmondta, hogy a tervezet „egyértelműen arra mutat, hogy azokban az esetekben, amikor csoportosan tiltakoznak, akkor a kormány milyen megtorló eszközöket és retorziót tud alkalmazni a pedagógusokkal szemben”. Az RTL Híradója megkereste a Belügyminisztériumot, hogy mivel indokolják azt, hogy a megfigyelés lehetősége belekerült a tervezetbe, de hiába kérdezték, választ nem kaptak.

Azóta megérkezett a válasz:

A munkához kapott laptopot, telefont csak munkára lehet használni, és nem ellenőrizhető a tanárok magánélete – közölte a Belügyminisztérium a tanárok új jogállásáról szóló jogszabálytervezetről. A tárca szerint „minden ezzel ellentétes értelmezés hazug, a már-már beteges hangulatkeltés része”.

A BM közleménye szerint a köznevelési törvényjavaslat munkavállalók ellenőrzésére vonatkozó részének lényege, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba kerülő tanárok – eltérő megállapodás hiányában – azt az információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközt rendszert használják a munkavégzéshez, amit a munkáltató ad nekik, és azt kizárólag munkavégzésre használják. Magyarul… belelátnának, vélhetően bele is látnak.

Jogilag azonban ez nem a saját privát eszközük, hiszen hiába voltak a látványos átadások a választások előtt, a laptopokat “csak használatra” kapták a pedagógusok, valójában az most is a fenntartó tulajdona. (via 444.hu, Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek