Letartóztatta a bíróság a szolnoki boltok rémét

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt indítványozta annak a 17 éves kisújszállási fiatalnak a letartóztatását, aki idén februárban 4 üzletből és egy klubból is lopott Szolnokon, miközben vele szemben már országos személykörözést bocsátottak ki.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves fiú 2023 februárjában egymást követően 4 különböző szolnoki szupermarketből is lopott, nagyobb értékű alkoholokat, édességeket, parfümöket, és mosószert is, összesen 271 ezer forint értékben.

Egy alkalommal egy szolnoki klub előteréből lopott el egy 70 ezer forintot érő kerékpárt.

A fiatalt korábban már elítélték vagyon elleni bűncselekmény miatt, valamint jelenleg is folyik vele szemben más büntetőeljárás is.

Az ügyészség indítványa szerint mivel a fiatal jelenleg tanulmányokat nem folytat, munkanélküli, állandó lakóhelyén nem tartózkodik, magát vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből tartja fent, és vele szemben már több elfogatóparancsot kellett kibocsátani, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, valamint az is, hogy újabb bűncselekményeket követne el.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványát megalapozottnak találta és elrendelte a fiatal gyanúsított letartóztatását. A gyanúsított és a védője a végzést tudomásul vette, a törvényes képviselője az ülésen nem vett részt, így a döntés nem végleges, közölte  dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség)

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezt a tájékoztatást adta.

Kapcsolódó cikkek