Elfogták a boltok rémét

Megosztás

Öt lopás elkövetésével gyanúsítják a szolnoki rendőrök a fiatalkorút, aki őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

Egy kisújszállási lakos február 27-én a déli órákban bement egy belvárosi áruházba, ahonnan négy 3,85 literes folyékony mosószer flakonjáról eltávolította az áruvédelmi etikettet, majd a bolt hátsó bejáratán át kiszaladt a mosógélekkel. Ezt követően átment egy sportklub előterébe, ahonnan egy kerékpárt, valamint egy porszívót tulajdonított el.

Bejelentést követően igen gyorsan megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, a fiatalt Szolnokon, az Ady Endre úton február 28-án a kora esti órákban elfogták és előállították a rendőrök.

A nyomozók a fiatalkorút lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Nemcsak egy bűncselekmény megvalósítását rótták azonban a terhére, hiszen a gyanúsított februárban több szolnoki üzlet sérelmére követett el lopást.

Volt olyan eset, amikor hét whiskyről tulajdonította el az áruvédelmi címkét, akadt olyan, amikor parfümöket vitt magával.

Az édesség volt a gyengéje: összesen 110 ezer forint értékben tulajdonított el csokoládékat.

A gyanúsított beismerő vallomást tett. A nyomozók azt is megállapították, hogy a fiatal neve mellett két körözést is jelez a rendszer. A terheltet a nyomozó hatóság őrizetbe vette, és előterjesztést tesznek letartóztatására.

Fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek