Bekeményítettek Túrkevén: megbüntetik a felelőtlen kutyatartókat

Megosztás

Az első kutyatartási bírság kiment Túrkevén: 75 ezer forint. Ezt közölte közösségi oldalán Sallai R. Benedek.

A túrkevei polgármester egy konkrét ügy kapcsán szerette volna felhívni a lakosság figyelmét arra: megkezdték a szabálysértési eljárások lefolytatását a szabálytalan állattartási gyakorlattal kapcsolatban.

Hangsúlyozta, valahogy elő kell mozdítani a felelősebb kutyatartást a városban. Folyamatos a bejelentés a hivatalba, és a Remény Rabjai Alapítvány állátvédő önkéntesei is folyamatosan küzdenek a problémával.

Sokféle ügy van. Egyikben a kutya a szomszéd kutyáját megmarta, állatorvosi költség keletkezett, másik kutya közterületen mart meg egy másik kutyát, ami szabályosan pórázon volt, a harmadik kutya egy nénit szedett le a bicikliről közterületen, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva.

Az adott ügyben egy kutya átment a szomszédba, a szomszéd kutyáját megölte, ráadásul chip sem volt a “gyilkos” kutyában.

A polgármester úgy tudja, a gazda elismerte a felelősséget, pótolta chipet és épített egy kennelt a kutyának (azaz a jövőre nézve költséget felvállaló módon megelőző magatartást tanúsított), sajnálta az esetet, tehát mindenben pozitívan állt az ügyhöz.

Ám mágis, a bírság alaptétele 75 ezer forint, ennél csak többre számíthatnak azok, akik kutyája közösségellenes magatartást követ el.

A város vezetője aláhúzta, a nem ők határozzák meg a szabálysértési bírságot, ami az alap, erre jönnek szorzók, ha nincs oltás, ha nincs chip stb.

Van, aki ennek az 5-6 szorosát fogja kapni, van, akinek felfüggesztett börtön lóghat a feje fölött felelőtlen kutyatartás miatt.

Az önkormányzat szorosan együttműködik az állatvédőkkel, a rendőrséggel az ilyen ügyekben, nyilván van méltányosság, és alkalmazzák is, amennyire a jogszabály engedi, de a notóriós esetekben ilyen büntetési tételekre lehet számítani.

Képünk illusztráció

Fotó: piqsels.com

Kapcsolódó cikkek