Hatékony zöldpolitikát sürgettek az LMP-kongresszus felszólalói

Megosztás

Erről beszéltek az ellenzéki párt kongresszusának felszólalói, köztük Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt társelnöke.

Ungár Péter, az LMP társelnöke megnyitójában arról beszélt: a politika egy csapatsport. A legfontosabb pedig az egy pártban, hogy tudja: együtt kell küzdeni, mert “csak közösség tud közösségi döntéseket végrehajtani” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint. Az LMP Magyarország zöld pártja – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint ez azt jelenti, “a profit nem előzheti meg az embert és a természetet”, azaz helyre kell állítani az ember és a természet közötti, gőgünkkel, butaságunkkal felborított egyensúlyt.

Számos természeti jelenség mutatja, hogy minden percben közelebb kerülünk civilizációs vívmányok megszűnéséhez, és “a régi kerékvágás a szakadékba vezet” – fűzte hozzá.

Most kell küzdeni, jövőre már nem érünk rá – mondta az akkumulátorgyár-építések elleni tiltakozásról a politikus, aki szerint pártja fogja megvédeni a vizet, a levegőt és a termőföldet azoktól, akik azokat “el akarják adni a külföldi profitért”.

Ungár Péter beszédéről itt írtunk részletesebben.

Schmuck Erzsébet, az LMP másik társelnöke azt hangsúlyozta: gyökeres fordulat nélkül nem lehet kezelni a klímaváltozást, hozzátéve, “nincsen zöldpolitika zöld párt nélkül”, ezért döntéshozó pozícióba kell kerülnie az LMP-nek. Az ellenzéki politikus kiemelte: eredeti gondolataikból egy centit sem engedtek. “Zöldpártként jöttünk létre és zöldpárt vagyunk most is” – fogalmazott. “A jövő nemzedék érdekeit képviseljük a jelenben; politikai haszonszerzéssel tehát nem lehet vádolni bennünket” – tette hozzá.

Szerinte az általuk képviselt politikának napjainkban elsősorban nem a tagadással, hanem a szemfényvesztéssel, a “zöldre festéssel” kell megküzdeni, hiszen a probléma okozói azt igyekeznek eljátszani, hogy megváltoztak, “érdekli őket a jövőnk”, de valójában nem tesznek semmit a fenntarthatóság érdekében. Eközben – fűzte hozzá -, “időzített bombán ülünk”, ám a kormányok többsége, köztük Magyarországé is “potyautas akar lenni”, megúszni cselekvés nélkül a folyamatot.

Schmuck Erzsébet bírálta a kormányzat megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos politikáját, majd arról beszélt, az az elképzelés, hogy “akkumulátor-nagyhatalmat” építsenek Magyarországon, végzetes hiba lenne.

Rámutatott arra, ez a technológia rendkívül veszélyes, víz- és energiaigényes, márpedig ezekre az erőforrásokra máshol volna szükség. A politikus szerint az akkumulátorgyárak építése nem az emberek és az élhető jövő, hanem az országba behozott autógyárak érdeke. Schmuck Erzsébet úgy vélte: ez az ötlet “könnyen a Fidesz Bős-Nagymarosa lehet”, emlékeztetve, hogy a rendszerváltás szimbólumává vált vízlépcső-beruházást az emberek egy jóval előrehaladottabb fázisban akadályozták meg.

Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt (EGP) társelnöke azt hangsúlyozta: évtizedek óta világos a fosszilis energiaforrások jelentette veszély, a feladat, megoldásokat találni egy eléggé nehéz helyzetben és helyzetre, ebben pedig nem segít, ha homokba dugjuk a fejünket.

Kiemelte: azok az államok, amelyek korábban a megújuló források előállításába fektettek, most a legolcsóbb áramot használják; ellenpéldaként azt hozta fel, hogy míg Ausztriában az autópálya mellett sorra állnak a szélerőművek, a határ magyar oldalán alig látni ilyet, mintha itt nem fújna a szél.

Az osztrák EP-képviselő azzal biztatta hallgatóságát: meg kell mutatni, hogy vannak még Magyarországon a jövőért folytatott harc iránt elkötelezett emberek, és egyesíteni kell az erőket, hogy az Európai Parlamentben is a lehető leghatékonyabban képviseljék elveiket.

Forrás: MTI; Fotó: Lakatos Péter/MTI

Kapcsolódó cikkek