Megszűnt a fideszes támogatott oldala, a Fidesz részéről senki sem gratulált a győztesnek

Megosztás

Jelentős fölénnyel nyerte meg a Fidesz által kierőszakolt jászberényi időközi önkormányzati választást Budai Lóránt. A Közösen Jászberényért Egyesület által delegált polgármester kétharmaddal verte meg a Fidesz által is támogatott független Besenyi Orsolyát.

További csapás a helyi Fideszre, hogy egyetlen jelöltjük sem jutott be egyéniként az önkormányzati képviselő-testületbe, így ott a KJE 11-4 arányban, vagyis biztos fölényben dönthet helyi ügyekről.

A Holdról is látszó nagy győzelem úgy tűnik, nem is tetszik a Fidesznek. Besenyi Orsolya polgármesterjelölt Facebook-oldalát a választás estétjén azonnal lelőtték, vagyis törölték,

Erről már tegnap beszámoltunk.

Így aztán nem tudni, hogy még a törlést megelőzően gratulált-e a felületen Budai Lórántnak Besenyi. Érdeklődtünk, hogy személyesen vagy telefonon történt-e ilyesmi, de azt a választ kaptuk Budai Lóránttól, hogy nem, igaz, sok, számára ismeretlen számú telefonhívást nem vett fel.

Nem gratulált a nagy ellenlábas, az együttműködést folyton előtérbe helyező, minden fontos támogatás Jászságba érkezéséről beszámoló, a Facebookon mindig rendkívül aktív Pócs János sem. A fideszes képviselő a kampányban sem nagyon került elő, többek elmondása szerint azért, mert csak vitte, nem pedig hozta volna a szavazatokat a Fidesznek.

Pócs legutóbbi Facebook-bejegyzése január 10-i, és egy szó sincs róla, hogy történt azóta egy és más a Jászság fővárosában, példának okáért egy időközi választás, amit nagyon elvesztett az általa vezetett helyi Fidesz.

A Fidesz Jászság Facebook oldal is törölt minden, Besenyivel kapcsolatos anyagot, lényegében csak a körzetek jelöltjei bemutatkozása látható még, de hogy mi történt az időközi választáson, milyen eredménnyel zárult az, nem erről az oldalról fogja megtudni az érdeklődő.

Fotó: Budai Lóránt Facebook/Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek