Történelmi meccset játszott a Real Madrid

Megosztás

Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának olasz szakvezetője elsősorban csapata rossz védőmunkájának tudja be, hogy szombaton a spanyol bajnokság 16. fordulójában 2-1-re kikaptak a Villarreal vendégeként.

Ancelotti a klub honlapján kiemelte: kiegyenlített, küzdelmes mérkőzést játszottak, amelyen a hazaiak jobbak voltak náluk.

A Marca című spanyol lap ugyanakkor történelminek nevezte a találkozót, amelyen

a Real Madrid 121 éves történetében először állt fel spanyol játékos nélkül a kezdőcsapatban.

A madridiak kezdőjében a Villarreal ellen hét nemzet képviselője kapott helyet: három francia (Tchouaméni, Mendy, Benzema), két brazil (Vinicius, Militao), két német (Rüdiger, Kroos), egy horvát (Modric), egy belga (Courtois), egy osztrák (Alaba) és egy uruguayi (Valverde).

Kiemelték: az már előfordult, hogy spanyol játékos nélkül fejeztek be mérkőzést, de olyan, hogy ne lett volna hazai születésű futballista a kezdőben, arra 4435 összecsapást követően először volt példa, írta az MTI.

Fotó: Getty Images

Kapcsolódó cikkek