Bő egy éve bezárták a kiskunhalasi járványkórházat, de most is havi 5,3 millió forint közpénzt fizetünk a villanyszámlájára

Megosztás

Már tizennégy hónapja nem kezelnek beteget a járványkórházban, de így is elképesztő mennyiségű közpénzt emészt fel a havi rezsije. Csak a tavalyelőtti évben összesen 80 millió forint ment el a villanyszámlára, ahogy azóta is havi 5,3 milliót pengetünk ki az adófizetők pénzéből. Meddig tart ez még így?

Senki sem tudja, mi lesz a 2021 novemberében bezárt kiskunhalasi járványkórház sorsa, viszont havi 5,3 millió forintos villanyszámlát csinál, amit közpénzből kell kifizetni – írja az Átlátszó. A kórházat 2020 tavaszán húzta fel rohammunkával a Tiborcz Istvánhoz köthető West Hungária Bau Kft., valamint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV bruttó ötmilliárd forintért. Orvosi felszereléseket egy kartellezésért a Gazdasági Versenyhivatal által megbírságolt vállalattól, a Medirex Zrt.-től vásároltak bele.

A 150 férőhelyes, 40 ágyas intenzív részleggel rendelkező mobil járványkórházat 2021. május 31-én bezárták, de betegeket novemberig még kezeltek benne. Rezsikiadásai azonban, ha jelentősen mérséklődtek is, maradtak. A lap szerint a működő kórház 2021-ben összesen 79,8 millió forintot (havi 6,65 milliót) fizetett a villanyért, a bezárása után, 2022 első félévében pedig 32 millió, azaz havonta 5,3 millió volt a villanyszámlája. Azt nem tudni, hogy az illetékesek meddig akarják égetni a közpénzt egy nem működő kórház rezsikiadásainak finanszírozására.

Hogy a kórházat mégis miért kellett bezárni, csak találgatni tudunk, a legvalószínűbb, hogy vagy orvosból, vagy egészségügyi szakdolgozóból nem tudtak eleget mozgósítani az intézmény feltöltésére. Kásler Miklós, az egykori emberi erőforrások minisztere nem innen közelítette meg a kérdést: 2021 novemberében, amikor az utolsó beteget is kiengedték az intézményből, azt mondta: a járványkórház előkészületi állapotban van, és majd megnyitják, amikor szükség lesz rá. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek