Szemét- és árhullám a Tisza szolnoki szakaszán

Megosztás

Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, a Tiszán és mellékfolyóin ezekben a napokban árhullám vonul le. Szolnoknál december 25-én hajnalban tetőzött a Tisza, mégpedig 582 centiméterrel.

Aki mostanában kisétált a Tisza-partra, láthatta hogy nem csupán a szőke folyó mérete látványos, de az a rengeteg szemét is, ami hömpölyög a víz felszínén és a part közelében: PET-palackok, dobozok és egyéb műanyag hulladékok.

Szomorú adat, hogy az Alföldön kanyargó Tisza Európa egyik legjobban szennyezett folyója. A nagy áradások idején több mint 500 műanyag palack érkezik Ukrajnából és Romániából percenként, ezt pedig csak tetézi a hazai ártereken eldobált kommunális hulladék.

Az elmúlt években minden alkalommal nagy mennyiségű szemét kíséretében érkezett az árhullám, ezért indokolt volt erre a célra kifejleszteni egy olyan takarító eszközt, amely képes megoldani ezt a problémát. 2020-ban alkalmazták először azt a magyar fejlesztésű munkagépláncot, amelyet a Felső-Tiszán helyeztek üzembe és a nap 24 órájában észleli, összegyűjti, majd osztályozza a folyón sodródó kisebb-nagyobb tárgyakat.

A Robo-Collect névre hallgató hulladékgyűjtő hajóból egyelőre csak egy prototípus készült, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hazai folyókon jól használható az eszköz.

Kapcsolódó cikkek