Végre a cserkeszőlői fürdőt is megdobták egy kis pénzzel

Megosztás

Az utóbbi évek fürdőfejlesztési támogatáscunamijából  eddig rendre kimaradt a megye idegenforgalmának zászlóshajója, Cserkeszőlő. Most azonban végre állami támogatáshoz jutott a megyében a legtöbb turistát vonzó település is. 

Mint nemrég megírtuk, a vendégéjszakák tekintetében három település adja az összes Szolnok megyei forgalom 63 százalékát. Ez sorrendben Cserkeszőlő (186.470 vendégéjszaka), Tiszafüred (134.939) és Berekfürdő (121.573). Az éllovast azonban eddig nem kényeztették el támogatásokkal. Most megtört a jég, fejlesztési támogatásban részesül a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ. 

Erről Varga Imre polgármester számolt be.

Mint írta, sikerült elnyerni egy nagyon fontos pályázatot, melyből hosszú évek óta először tudják jelentős mértékben fejleszteni a fürdőjüket.Többek között a téli fürdőnél egy teljes légtechnikai fejlesztés fog történni, mellyel költséghatékonyabbak lesznek energiafelhasználás terén. A pályázathoz tartozik egy modern beléptető rendszer kiépítése, 1300 új öltözőszekrénnyel.
Ennek megvalósítására 390 millió forint összeg áll rendelkezésre.
Tovább 55 millió forint forrás kiegészítést kaptak a Cserkei Piknik pályázati beruházások befejezéséhez.

A fürdő egyébként közölte, hogy a téli fürdő összes medencéje üzemel, ezen kívül a megszokott rend szerint a kültéri 3 gyógymedence, a polikarbonáttal fedett IV. medence, valamint év végéig folyamatosan az V. medence is üzemel.

Kapcsolódó cikkek