Becker: A börtönben csak egy szám vagy, nem hívtak Borisnak, egy senki voltam, le se sz*rták, ki vagy

Megosztás

A pénzügyi csalások miatt elítélt egykori német szupersztár úgy érzi, kemény leckét kapott, de újra felfedezte magában azt, amit már régen nem tapasztalt. Minden okkal történik.

A Sat1 televíziónak adta első interjúját Boris Becker, aki a múlt héten töltötte le nyolc hónapos börtönbüntetését az Egyesült Királyságban. Az egykori wimbledoni bajnok teniszező azt mondta, hogy a börtönben egy senki volt, és átértékelte az életét. Az interjú még nem ment adásba, de kivonata már megjelent a német Bildben.

Beckert azért ítélték el két és fél évre áprilisban, mert 2,5 millió fontnyi vagyont rejtegetett, miközben csődöt jelentett és nem akarta kifizetni az adósságait. Az exteniszező a londoni Wandsworth börtönbe vonult be. Az első heteket töltötte itt, arról számolt be, hogy rosszak voltak az ételek és kicsi adagokat kaptak, szabadidős tevékenységet nem nagyon űzhetett, és gyakran találkozott az erőszak különböző formáival.

„A börtönben egy senki vagy. Csak egy szám. Az enyém az A2923EV volt. Nem hívtak Borisnak, csak egy szám voltam, és senki le se sz*rta, ki vagy” – mondta Becker az interjúban.

A Bild riportere azt írta, hogy Becker megalázottnak tűnt, lefogyott és a hajszínét is megváltoztatta.

„Azt hiszem, újra felfedeztem magamban az embert, azt a személyt, aki egykor voltam. Kemény leckét kaptam. Nagyon drágát, nagyon fájdalmasat. De az egész dolog megtanított valami nagyon fontosra és értékesre. És néhány dolog jó okkal történik” – mondta Becker.

Kapcsolódó cikkek