Elképesztő, milyen szöveget eresztett meg a megvádolt volt képviselő

Megosztás

Nem nyugszik Boldog István. A volt fideszes körzeti képviselő, aki ellen bűnvádi eljárás folyik már jó ideje, és akit nagyon sokan már a rács mögött szeretnének látni, közösségi oldalán hergeli azokat, akik még megtekintik posztjait.

A volt bakter ugyanis nemzeti gondolkodónak állt és ebbéli minőségében osztja az észt.

Legutóbbi bejegyzése azonban túlszárnyalt minden eddigit, hiszen meglehetős náci szöveget eresztett meg az argentinok vb-győzelmét követően.

Azt írta:

 “Egy keresztény csapat ma legyőzött egy afrikait és világbajnok lett! Isten segítette őket.”

Nos, az afrikait minden bizonnyal a franciákra értette, és miközben a futball világa a No racism, azaz a rasszizmus ellen küzd, Boldog István, aki a helyi futballcsapat mindenese, rasszista kijelentéseket tesz lakhelyéről, Kétpóról.

Valóban, több afrikai gyökerekkel rendelkező játékos is játszik a francia csapatban, de honnan tudja Boldog, hogy milyen vallásúak? Milyen elköteleződésűek, hiszen ők is énekelték a francia himnuszt, ráadásul francia állampolgárként Franciaországért küzdöttek.

Boldog azzal is mellényúlt, hogy nem ismeri a földrajzot, hiszen Franciaország nem Afrikában van, de nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy Boldog István még Németh Szilárdot is igyekezett túlszárnyalni, és szomorúan állapíthatjuk meg, hogy van is vevő ezekre a kijelentésekre.

Ahogy Boldognak a közéletben sem maradt maradása, jó lenne, ha nemzeti gondolkodóként is végleg eltűnne a süllyesztőben!

Nincs szükség ugyanis ilyen mételyezőkre! Boldog szavaival élve: Isten minket is kisegíthetne ezzel!

Kapcsolódó cikkek