Vesztegetés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a csengeri örökösnő

Megosztás

Vesztegetés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária a Legfőbb Ügyészségen – értesült a Népszava.

Beadványában a nő azt állítja, hogy a Kiskun Tender Kft. rajta keresztül küldött a fideszes Kósa Lajosnak – aki akkor még Debrecen polgármestere volt – 2014-ben és 2015-ben több részletben 68,3 millió forintot. Ezért cserébe azt várták, hogy a politikus intézze el egy „beragadt” összeg kifizetését, ő pedig a számlájára érkezett pénzt átadta Kósának.

Néhány napja a bíróság első fokon azt mondta ki, hogy Kósa megsértette P. Mária jó hírnévhez való jogát, amikor azt mondta, csalásért ítélték el korábban. Jelenleg ugyanakkor folyamatban van egy eljárás csalás vádjával P. Mária ellen a mátészalkai járásbíróságon.

P. Mária (akkor még Sz. Gáborné) a 2018-as választási kampányban vált ismertté, amikor kiderült: azzal a sztorival, hogy az 1300 milliárd forintot örökölt, ám csak költséges úton tud hozzájutni, Kósát is átverte. A nő a vallomása szerint felajánlotta Kósa Lajosnak egy francia bank negyedét, amit a politikus állítólag el is fogadott, és a hvg.hu által megismert nyomozati anyagok szerint négyszer találkozott vele Svájcban, ahol bankokba és egy ügyvédhez is elmentek, hogy a fideszes politikus rendelkezhessen a nő állítólagos svájci bankszámlája felett. A tanúként meghallgatott Kósa Lajos a rendőrségen azt vallotta: a svájci megbeszélések alatt világos lett számára, hogy a svájci örökség nem létezik.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek