Döglött lovat tett szomszédja kapujába egy abonyi férfi

Megosztás

Szerencsére nem a szomszédja ágyába (ahogy a Keresztapa című filmben történt), hanem „csak” a kapuja elé tett döglött lovat egy abonyi férfi. A police.hu szerint az eset még októberben történt, de a gyanúsítottat, I. Pált csütörtökön tartóztatták le. 

A rendőrség szerint a szomszédok viszonya már korábban megromlott. A sértett arról számolt be a rendőröknek, hogy I. Pál folyamatosan fenyegeti, megkeseríti az életét, illetve a gyújtogatást is kilátásba helyezte.

A gyanú szerint I. Pál október elején elpusztult lovának tetemét egy traktorral húzta át a szomszéd telephelyének kapuja elé, mert szerinte az állatot ő mérgezte meg.

A rendőrség szerint más módszerekkel is igyekezett borsot törni ismerőse orra alá, volt, hogy lucernaföldjéről 8 lefóliázott szalmabálát lopott el, azt a bejelentés után rendőrök megtalálták és visszaadták a tulajdonosnak. Utána már tettlegességig fajult a viszony: A rendőrség szerint I. Pál novemberben egy ásóval kényszerítette megállásra autóval közlekedő szomszédját, az ablakon benyúlt és a karóval arcon vágta a férfit. Nem ez volt utolsó kirohanása, november végén rendőrökre támadt és az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés gyanúja miatt.

Az abonyi rendőrök kedden fogták el a férfit otthonában. I.Pál a neki felrótt bűncselekményeket csak részben ismerte el. Vallomásában elmondta, a lovat valóban áthúzta a szomszédjához, de azért mert biztos abban, hogy annak a fia mérgezte meg az állatot. A bántalmazást ugyanakkor tagadta, ahogyan a bálák ellopását is, mert szerinte a szomszédja tudott róla, hogy azokat elhozza.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrse a 48 éves férfival szemben lopás, zaklatás és testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a büntetőeljárást, letartóztatását kezdeményezték, melyet a bíróság december 8-án rendelt el.

Kapcsolódó cikkek