Katar még nagyobbat álmodik: 2036-ban olimpiát rendezne, légkondicionált utcákat is bevetve

Megosztás

A foci-vb meghozta az arabok étvágyát, a legújabb hírek szerint olimpia rendezését is bevállalnák. Vajon nyerhet ott is a katari pályázat? A futballban is olyan lehetetlennek tűnt, bár a döntést az eddigi legnagyobb botrányok övezik.

A londoni The Times értesülése szerint a katari hatóságokat annyira fellelkesítette, hogy eddig nagyobb fennakadások nélkül zajlik a foci-vébé, hogy komoly kampányt terveznek a 2036-os nyári olimpia elnyeréséért. Katar egyébként 2009-ben pályázott először olimpiára, de most úgy érzik, reális esélyük is lehet.

Az biztos, hogy egy nyári olimpia eltolása önmagában nem lenne akkora újdonság, mint a foci-vébéé, hiszen eddig három ilyen eseményt tartottak ősszel a túlzott nyári meleg miatt (Sydney 2000, Szöul 1988 és Tokió 1964-ben).

Egyfajta főpróbának is felfogható, hogy 2019-ben Katarban tartották az atlétika vébét. A klimatizált stadionban tartott számokkal minden rendben volt, a női maratonin azonban sok áldozatot szedett a harminc fok feletti meleg, pedig a versenyt éjfél után indították. A 68 induló közel fele kiesett, a győztes ideje pedig a vb-k történetének leggyengébbje volt.

A Times szerint ezért a szervezők azon gondolkodnak, hogy klimatizált utcákon rendeznék meg az utcai számokat. Így is problémát okozhatnak az olyan számok, mint a hegyikerékpár, hiszen az ország legmagasabb pontja alig magasabb 100 méteresnél.

Bár ilyen okok miatt elvben egy Szaúd-Arábiával közös pályázat sem lenne kizárható, a Times tudomása szerint a katariak egyelőre magukban vágnának bele. A pályázat sorsát hatékonyan gondozhatja a katari emír, aki 2002 óta a NOB befolyásos tagja. (via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek