Bőven lesz olaj Magyarországon, Orbán újabb sikert könyvelhetett el

Megosztás

Bőven lesz olaj Magyarországon – az orosz vezetéket nem vágják el, a horvátot pedig bővítik, ezt mondta május 31-én Szijjártó Péter külgazdasági miniszter. 

Szijjártó többször járt Moszkvába az utóbbi időben, mint annak idején Rákosi Mátyás. A miniszter folyton az orosz gáz- és olajszállításokról egyeztetett.

Ehhez képest most mi a helyzet?

Az, hogy egyes térségekben nincs üzemanyag.

Akkor hova is lett az olaj Magyarországról, hiszen mégsincs alapanyag.

Az euronews májusban azt írta, hogy:

“Az, hogy az EU olajembargót vezet be Oroszországgal szemben, több szempontból is kedvező a MOL számára. Egyrészt a bejelentés után felpattant az olajár, másrészt a csővezetéken érkező olajra egyelőre nem vonatkozik az importtilalom. Egy szóval a MOL könnyebben és olcsóbban jut olajhoz, mint versenytársai, így a magyar kormány nem éppen piacbarát döntéseiből származó veszteséget is ki tudják gazdálkodni.Így Orbán Viktor miniszterelnök újabb győzelmet könyvelhet el, a benzin marad 480 forint.”

Ma pedig a nap kérdése, hogy az emberek azt kérdezgetik a Facebookon, hogy tudja-e valaki, hol lehet tankolni?

Hiánycikk lett az üzemanyag, ahogy a cukor is.

Megállapítható, hogy amire Orbán ársapkát tett, abból eltűnt ez a két fontos termék.

Pedig előre lehetett látni a következményeket.

Előbb a 95-ös adalékolt üzemanyag tűnt el, utána már a sima 95-ös, és most csak 100-ast lehet tankolni, már ha az is kapható.

Ezt jelenti Orbán gazdaságpolitikája: teljes csőd.

Nincs uniós pénz sem, mert végre felébredt az Unió, hogy amit adtak, annak egy részét szépen magánzsebekbe konvertálták.

Az ország megszorításokra kényszerült, minden nélkülözhető intézményt bezárnak.

A demokrácia rég megroggyant, most a gazdaság zuhan.

Nehéz lesz a kilábalás.

Kapcsolódó cikkek