Támogatják a rászorulókat Jászberényben

Megosztás

Jászberényben a napokban döntés született arról, hogy idén karácsonykor is támogatják a város időskorú lakosságát, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeket.
Egy ünnepi műsor keretei között 857 időskorú részére 3500 forint értékű és 125 szociálisan rászorult gyermekes család részére (250 gyermeket érintően) gyermekenként 4000 forint értékű étkezési utalványt osztanak ki.

Ezzel a tavalyinál jóval több (összesen 4 millió forint) támogatást tudnak adni a rászorulóknak.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy kibővítették a települési támogatások rendszerét. Cél, hogy az új támogatási formák bevezetésével és a meglévők kiszélesítésével igyekezzenek a lehető legtöbb jászberényinek segítséget nyújtani. Az új támogatási formák bevezetéséről és a meglévők kiszélesítéséről tájékoztató fórumot tartottak az Ifjúsági Házban.

Ugyanezen cél lebegett a Humán, Jogi és Közrendi Bizottság előtt, amikor legutóbbi ülésén 850 mázsa szociális tűzifa beszerzéséről és tárolásáról határozott. A közel 6 millió forintos döntésnek köszönhetően az idén is támogatni tudják a város nehéz sorban élő lakóit. 

Nyitókép: Budai Lóránt polgármester a tájékoztató fórumon Fotó: Budai Lóránt Facebook/Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek