Rezsi országjáráson a Momentum Szolnokon

Megosztás

A Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának következménye a rekord magas infláció és így az elszabadult rezsiárak is, mely több ezer család megélhetését veszélyezteti.

A Momentum  országjárásba kezdett azért, hogy elmondja az embereknek az igazságot a kormány hazug kommunikációjával szemben.
Szerda este Szolnokon tartott előadást  Bedő Dávid a Momentum országgyűlési képviselője és Szedlák Péter olajipari vegyészmérnök.

Mint ismert, Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke korábban bejelentette, hogy a párt politikusai tájékoztató országjárásra indul a küszöbön álló megélhetési és szociális válság kapcsán.

„Nagyjából 10 nap, és több százezer magyar család kapja meg az első olyan rezsiszámláját, amin akár a korábbi összeg többszöröse is szerepelhet befizetendő összegként.” – mondta Gelencsér Ferenc.

Szerinte a kormány felelőtlen politikája, felkészületlensége és korrupciója vezetett oda, hogy havonta 66 milliárd forinttal többet kell fizetnie a magyar családoknak, mint eddig. Hozzátette: a Fideszt csak a választási győzelme érdekelte, és hidegen hagyta őket, hogy ennek következtében háztartások milliói szembesülnek megélhetési gondokkal.

„Találkozóra hívjuk a rezsi-károsultakat, és ellátogatunk az ország minden szegletébe, ahol elmondjuk, hogy a Fidesz-kormány a felelős a kialakult helyzetért, és bemutatjuk a Momentum megoldásait.” – jelentette be a Momentum elnöke.
Ezeken a találkozókon energetikai szakemberekkel és tanácsadókkal együtt vesznek részt a Momentum politikusai és aktivistái, hogy szakmai segítséget nyújthassunk az embereknek az előttük álló nehéz hónapokra, ha már a kormány nem hajlandó segíteni.

Kapcsolódó cikkek