Szolnokon és Jászberényben is volt élőlánc az oktatásért

Megosztás

Nagyjából hatszáz résztvevővel megtartották az oktatásért kiálló élőláncot Szolnokon is. A nincs tanár, nincs jövő szlogent magáévá tevő tüntetők nem voltak egyedül, nagyon sok autós dudaszóval fejezte ki szolidaritását, sőt még egy buszsofőr is ezt tette. Jászberényben is demonstráltak. 

Péntekre újabb pedagógussztrájkot és országos élőláncot hirdetett az Egységes Diákfront, hogy így hívják fel a figyelmet a hazai oktatás nehéz helyzetére. A szervezők szerint 40 hazai településen rendeznek demonstrációt, több mint 180 iskola tanárai pedig a munkabeszüntetéstől sem riadnak vissza.

„Van, aki sztrájkol, van, aki polgári engedetlenkedik: a lényeg, hogy nem hagyjuk! Követeljük, hogy a kormány állítsa le az ámokfutást! Tegyen észszerű ajánlatot a szakszervezeteknek a közoktatás megmentése érdekében” – írta felhívásában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A mai eseménysorozat előestéjén, csütörtökön nyolc vidéki városban – Szolnokon is – meggyújtották az összefogás lángját.

Az utolsó országos munkabeszüntetés óta egyébként a kormány leült tárgyalni a pedagógus szakszervezetekkel a követeléseikről, ám, mint kiderült, idén nem lesz semmilyen béremelés, és a  többi sztrájkkövetelésükben sem történt semmilyen előrehaladás.

A szolnoki helyszínen megtudtuk, hogy számítások szerint 600-an vehettek részt az élőláncban, ami a Varga Katalin Gimnáziumtól a Budapest Bank sarkáig tartott.

Mint megtudtuk, pénteken legalább 90 tanár tartott polgári engedetlenséget, többen pedig sztrájkoltak. Azt is megtudtuk, hogy a szegedi mintára egy összefogás szerveződik, miszerint ha valaki tanárt retorzió ér, a többiek is felállnak.

A polgári engedetlenségtől információink szerint nagyon félnek az igazgatók, próbálják lebeszélni a résztvevőket erről. Félhet a politika is a tüntetőktől, mint megtudtuk, a polgármesteri kabinettől egy sokak által ismert “illetékes” biciklijéről  pásztázta végig a tüntetők sorfalát. Egy szervező azt is közölte tudósítónkkal, hogy minden bizonnyal cikkünk hatására bújt ki csigaházából Kállai Mária országgyűlési képviselő is, és ajánlotta fel, hogy immár leül beszélni a tanárokkal azután, hogy ők egy felhívással megszólították. Erre azonban 40 napig nem is reagált.

Jászberényben is volt élőlánc. Mint a Berénycafé közösségi oldala közölte, a Lehel Vezér Gimnáziumban tanúló diákok szervezte élőlánc intézményüktől a Szent József Technikumig ért. A fiatalok sora mellett elhaladó autósok dudálással fejezték ki szimpátiájukat

Jövő héten újabb demonstráció lesz Szolnokon, a szervezők minél több embert várnak a Hild térre, ahonnan átvonulnak majd a Tiszai hajósok terére, ott műsor is lesz.

Nincs tanár, nincs jövő, skandálták a résztvevők
A felírat sokat elmond
,Pénteken legalább 90 tanár tartott polgári engedetlenséget, többen pedig sztrájkoltak Szolnokon
Nem csak pedagógusok álltak ki demonstrálni

Kapcsolódó cikkek