Vissza fog térni a baloldal, avagy hogyan verte át a Fidesz a szavazóit

Megosztás

Rezsifórumot tartott az MSZP szerdán Törökszentmiklóson, a megyében az első ilyen jellegűt. Ezen jelen volt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, Korózs Lajos szakpolitikus, Györfi Mihály megyei elnök is.

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a fórumra, amelyen megjelentek régi szocialista politikusok is. Így többek között Iváncsik Imre, Jauernik István, Farkas Imre, de még Füle István is. Jelen volt Kertész Ottó is a Jászságból. 

Rózsa Endre, az MSZP mezőtúri szervezetének elnöke köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket. Mint mondta, amikor a közelmúltbeli megyei MSZP-választáson Györfi Mihály lett az elnök, vele elhatározták, hogy újjáépítik az alapszervezeteket és fórumokat szerveznek, megszólítva a lakosságot. Ennek ilyen állomása volt az első rezsifórum.

Hozzátette, nagyon fontos, hogy emeljék fel a fejüket és tekintsenek előre, hiszen van mire büszkének lenniük. Az MSZP volt az a párt, amelyik több alkalommal is kormányzott, mégpedig szerinte nem is akárhogyan.  

Rózsa Endre köszöntötte a megjelenteket

Fontosnak tartotta, hogy minél több fiatal szólítsanak meg és tudjanak a tagok között. Ilyen fiatal Györfi Mihály is, aki átvéve a szót örömét fejezte ki, hogy ennyien összejöttek, majd kérte Komjáthi Imrét előadása megtartására.

Az MSZP társelnöke azzal nyitott, hogy évek óta a világ válságról válságra billeg. A válságoknak az első számú okozója szerinte a globális nagytőke, a multik és a bankok profit éhsége. Az, hogy szerinte az isten pénze sem elég nekik. A helyzet odáig jutott, hogy ők minden válságból győztesen kerülnek ki, a munkából élők pedig mindig kárvallotjai ezeknek a válságoknak. 

Sajnos a magyar embert az ág is húzza, a válságon kívül van egy olyan kormányunk, amelyik nem a magyarok, hanem a saját érdekeit nézi. 

Emlékeztetett, hogy szerinte mekkora átverés volt tavasszal. Azzal kampányoltak, hogy ha a baloldal lesz kormányon, elveszik az ország. Orbánék bőszen osztogattak, amit mára felfalt az infláció. Hazugsággal nyertek, az energiahordozók árán és az áfán pedig most nyerészkednek.

Szerinte a rezsicsökkentésnek lett volna egy egyszerű módja, ez pedig a hatékonyságnövelés lett volna. 

Úgy vélte, a Fidesz bűne, hogy a panelprogramot leállította. Olyan energiahatékonyság-növelő intézkedéseket kellett volna végrehajtani, ami a magyar vállalkozásokat munkával látta volna el, minek eredményeként a lakosság energiafelhasználása csökkent volna. 

Támogatások helyett azonban a pénzt stadionokba ölte bele a kormányzat. Ráadásul válsághelyzetben telekommunikációs szolgáltatót vásárol, lásd Vodafone!

Bemutatta azt is, hogy a nemzetközi piac folyamatosan olcsóbban adta az energiát annál, amire a Fidesz felfűzte a rezsicsökkentést. A Fidesz ezzel is nyerészkedett és becsapták a választókat.

Az MSZP javaslata, hogy az energiaszolgáltatás áfáját 5 százalékra kell csökkenteni. Azoknál pedig, akiknél kikapcsolták a gázt, az áramot, azt kapcsolják vissza ingyen, miután kifizették tartozásukat. Hiszen a visszakapcsolás díja elég tetemes.

Úgy vélte, alapnak kellene lenni, hogy egy bizonyos mennyiségű szolgáltatásnak ingyenesnek kellene lennie. Víz, gáz, villany esetében. 

Szólt arról is, hogy az önkormányzatokat és a vállalkozásokat vissza kellene helyezni az egyetemes szolgáltatás alá, aminek révén ezek is rezsicsökkentett áron kapnák az áramot, gázt.

Kijelentette, a paksi áramot 12 forintért állítják elő, de jó, adják 30 forintért. De ne 70-ért! 

Az MSZP ezeket a javaslatokat benyújtotta, de persze mind leszavazták a fideszesek.

Feltette a kérdést, milyen felelős kormány az, amelyik mindig másra hárítja a felelősséget? Brüsszelre, a szankciókra. Ő maga pedig semmiért sem felelős, pedig kétharmaddal kormányoznak és minden lehetőségük megvan arra, hogy a magyar embereken, önkormányzatokon, vállalkozásokon segítsenek.

Nem a gazdagok zsebét kellene tömni és nem kellene 8 milliárdot fordítani nemzeti konzultációra, hanem vissza kellene adni a pénzt az embereknek.

Mert a dolgos magyar ember ezt megérdemelné. Azért is járják az országot, hogy minél több emberhez eljuthasson a kormány rezsihazugsága

Korózs Lajos azzal kezdte beszédét, hogy válság ide, válság oda, a Mol 484 milliárd forint profitot ért el. Az OTP hat hónap alatt 250,7 milliárd forint tiszta hasznot könyvelhetett el. 

Azzal folytatta, hogy nincs jó híre. A következő hónapokban is növekedni fog az infláció. Az ársapkás terméke a nyitás után pár perccel elfogynak a nagyáruházakban. Üzent az agrárminiszternek, aki cinikusan azt mondta, hogy az emberek szórakozásból vásárolnak, hogy nem azért kedvenc olvasmányuk az embereknek az akciós újságok, mert más szórakozásuk. Hanem azért, mert nincs pénzük. 

Felsorolta: a tojás 87, a kenyér 81, a tejtermékek 75, a sajt 74, a vaj 71, a margarin 58, a száraztészta 58, a péksütemények 57 százalékkal lettek drágábbak. Innentől kezdve, hogy az emberek szórakozásból vásárolnak, megbotránkoztató.

A nagyon alacsony jövedelemmel rendelkezők nagy bajban vannak. Több mint 500 ezer olyan nyugdíjas van, akinek a nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot! És 806 ezer van, akinek a 120 ezret nem éri el! A KSH adata szerint az egyszemélyes nyugdíjas háztartás megélhetési minimuma durván 120 ezer forint. És még ezt sem kapja meg 806 ezer honfitársunk. Ugyan 174 ezer forint lett az átlagnyugdíj a novemberi kiigazítással, csakhogy a nyugdíjasok kétharmada nem kapja meg a 174 ezer forintot. Az tény, hogy évről évre dinamikusan nő a nyugdíjak mértéke, de ez elsősorban azért van, mert egyre többen kapnak milliós, több milliós nyugdíjat. Ez húzza fel a matematikai közepet. Egyre többen vannak, akik 2 millió feletti nyugdíjat kapnak, ők hűségesek voltak a kormányhoz, őket így fizetik ki. 

Ezért nem az átlagot kéne nézni, hanem a mediánt, mert az inkább valós adatot tükröz.

A kétmillió öregségi nyugdíjasnál meg kellene nézni, az egymilliomodiknál mennyi a sorba állított nyugdíj, és azt kellene figyelembe venni. Mert az bizony 40 ezerrel alatta van a 174 ezernél! A Fidesznek az évszázad átverése volt az inflációkövető nyugdíjemelésre való áttérés.Pedig svájci indexálás kellene. Volt két jó év, amikor defláció volt, de 2017 óta a nyugdíjasok kétszeresen is ráfaragnak. Akik régebben mentek el, nagyon rosszul jártak, a másik pedig, hogy a bérektől nagyon leszakadtak a nyugdíjak. 

Amikor átadták a Fidesznek a kormányzást, 72 százalék volt az átlagos nettó bér és az átlagos nyugdíj hányadosa. Ma ez nem éri el az 50 százalékot!

Korózs Lajos szerint átverték a nyugdíjasokat

Ilyen pozícióvesztése volt az átlagos nyugdíjnak, miközben a propaganda azt harsogja, hogy nő az átlagnyugdíj!

Az MSZP szerint a nyugdíjasokat becsapták, mert a felét sem fizették ki annak, ami járna nekik. Mert csak az 1-8 havi adatokat vették alapul, holott azóta jelentősen nőtt az infláció, aminek átlagos mértéke akár 24-25 százalék is lehet.

Most tehát 10 százalék emelés kellett volna a 4,5 helyett! A felét elvették!

Aki 80 ezer forintból él, és most kap 105-öt, az nagyon boldog, csakhogy 120-at kellett volna neki kapni!

Korózs kijelentette, hogy ma 350 ezer nyugdíjas éhezik Magyarországon! A kormány erről nem akar tudomást venni. Itt az ideje egy nyugdíjkorrekciós programnak, amely a nagyon alacsony nyugdíjakat felzárkóztatja.

A plusz juttatásokat pedig azonos összegben kell mindenkinek megkapnia, mert most a magas nyugdíjjal rendelkezők is annyit kaptak, mint az alacsonnyal rendelkezők.

Összefoglalva: azonos összegű 13. havi, nyugdíjkorrekció az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására és áttérni a vegyes indexálásra, valamint senkinek se lehessen az átlagnyugdíj 4-szeresénél több a nyugdíja, ez az MSZP javaslata.

Úgy vélte, a nyugdíjas infláció sokkal magasabb, mint az egész lakossági infláció, hiszen a nyugdíjasoknak mások a fogyasztási struktúrájuk eltér az átlagtól. Bizonyos termékcsoportokból többet fogyasztanak, másokból kevesebbet. Alig költenek mondjuk kultúrára, de élelmiszerre nyugdíjuk felét el kell költeni. 

Egy éve még csak 35 százalékát költötte élelmiszerre, de most ilyen élelmiszer-áremelkedés mellett ez már 50 százalékot tesz ki. 

Kijelentette, januárban újratárgyalják a költségvetési törvényt úgy, hogy decemberben új költségvetést fogadnak el. Szerinte az év közepe tájékán fog csökkenni az infláció, ennek ellenére minimum 15 százalékos nyugdíjemelésre lenne szükség januárban. 

Ha ez megtörténik, akkor elmondható, hogy nem a nyugdíjasok hiteleznek az államnak. Minden más esetben igen.

Megemlítette, hogy szerinte az gyalázat, ami most szociális téren folyik. Az állam nem fog felelni már az egyénért. Mindenki gondoskodjon magáról, ahogy tud. Ugyanezt tették annak idején a rokkantakkal is. 196 ezer 3. csoportos rokkantat érintett az az átalakítás. 

A Fidesz mindig előre gondolkodik, és hoz olyan törvényeket, amikre hivatkozva később kötelezően ellátandó feladatokat lehet elvetni. Így volt ez most is. Ha minden szülő köteles gondoskodni a gyerekéről, illetve minden gyerek a szülőjéről, akkor lehet, kisebb településeken nem kell majd óvoda, vagy bölcsőde, esetleg idősellátás, bentlakásos idősotthon, szociális étkeztetés. Szerinte ez csak idő kérdése lesz. 2012-ben már eltörölték a rendszeres szociális segélyt, a méltányossági közgyógyellátást, a méltányossági ápolási díjat, a lakhatási támogatást, az adósságkezelési szolgáltatást. Lett helyettük települési támogatás, de pénzt nem adtak hozzá. 

Aki nem életre való, az pusztuljon, ők így gondolkodnak, jelentette ki a szocialista politikus.

Komjáthi Imre előadását tartja

Most benyújtották az új egészségügyi törvényt, százával szüntethetik meg a háziorvosi szolgáltatást. Az nem ellátás, hogy az orvos egy héten egy órát rendel. Az szerinte nem járja, hogy egy rózsadombi gazdag ember egészségének megőrzésére hatszor annyit költenek, mint egy szabolcsi falusi emberére. Példát is mondott: a dél-hevesi térségében a férfiak 44 százaléka nem éri meg a nyugdíjkorhatárt. 

Komjáthi Imre szerint már meg kellett volna egyezni a minimálbér emelésről. Csakhogy a kormány ebből kivonult, mondván, egyezzenek meg a munkáltatók és a szakszervezetek egymással, majd azután jön ő. A tárgyalások azért nem kezdődtek meg, mert a kormány nem adott adatokat ehhez. Most 26 százalékos minimálbér-emelésre lenne szükség. Ezt azonban képtelenség ma kitermelni. Ezért állami beavatkozás kellene. Az MSZP szerint ma adómentesnek kellene lennie a minimálbérnek. Ezzel máris 15 százalékos emelést lehetne elérni. Csakhogy a kormány nem avatkozik bele a folyamatba, egyezzenek meg a felek egymással. 

Ma 1,8 millió ember dolgozik minimálbéren, az ő sorsukról van szó elsősorban.

Megemlítette még azt, hogy ma hazánkban 89 olyan cég van, amelyekkel stratégiai partnerséget kötött a kormány. Ez azt jelenti, hogy ezeknél nincs semmiféle munkavédelmi, munkajogi, egzisztenciális garancia. Nem köteles  beszámolni arról a cég, hogy mennyit költenek munkavédelemre. Ezért is nő a munkabalesetben elhunytak száma. Ráadásul fel lehet rúgni a kollektív szerződés azon részeit, amivel spórolhat a cég. Erről szól ma a történet: olcsó magyar munkaerőre van szükség, És ezt a kormány tűri, miközben a mellét veri, hogy ő mekkora magyar, miközben kiszolgáltatja a dolgozókat a multiknak. 

Közölte, a magyar állam nyerészkedik az áfán. Az első 8 hónapban 1876 milliárd forint áfa-többlet keletkezett! Ez mind emelésekből származik. Ebből bizony vissza kellene adni az embereknek szerinte.

A fórum kérdésekkel folytatódott, amin elhangzott, hogy a következő helyhatósági választáson helyben meg kell egyezni a többi párttal, a európa parlamenti választáson a közös listát javasolják. 2026-os választás még a jövő zenéje, azt az önkormányzati választás befolyásolja. Ha ott az ellenzék nem tud megerősödni, akkor megette a fene az egészet, fogalmazott Komjáthi. 

A fórumot lezárva Györfi Mihály elmondta, nem lehet ma azt mondani, hogy az MSZP megnyeri egyedül bármelyik választást. Aki ma ezt mondja egy párt részéről, az szerinte hazudik. Ma önkormányzati szinten dől el minden, és ahhoz, hogy 2026 sikeres legyen, ahhoz már most el kell kezdeni a munkát. Úgy vélte, az MSZP, a valódi baloldal vissza fog térni, ezen dolgoznak. Ha a Horn Gyula-i utat járják, akkor sikeresek lesznek. 

Kapcsolódó cikkek