Más Jász-Nagykun-Szolnok megyei településeken is gond lehet a közvilágítással

Megosztás

Először néhány hete Szolnokon merült fel a Fidesz által az egekbe emelt önkormányzati rezsi kigazdálkodhatatlansága okán, hogy a közvilágítás részlegesen lekapcsolásra kerülne. Most már más településen is felmerül, mint lehetőség, remek jövőkép. Elsőként Tiszainokán beszélték át a problémát egy fórumon és egyelőre nincs megoldás.

A vártnál többen jelentek meg a nemrégiben tartott közmeghallgatáson. Bár általában novemberre szervezik az egyeztetést, most hamarabbra hozták, hogy, akinek a rezsiproblémákkal kapcsolatban kérdése merül fel, arra válaszolni tudjanak. A szokásos módon Kiss Erzsébet Eliza polgármester megtartotta beszámolóját, melyben felsorolta a sikeres pályázatokat, szót ejtett a rendezvényekről és a közmunkaprogramról. Természetesen kitért az esetleges megszorító intézkedésekre is. 

– Kikértük a lakosság véleményét a közvilágítás időszakos lekapcsolása tekintetében, meghallgattuk az ötleteket, melyek között néhány használható is akadt. A fényerő csökkentéshez, illetve az egy és három közötti lekapcsoláshoz egy vezérlőberendezés szükséges, ami komoly költség. Annak próbálunk utánajárni, hogyan lehet elérni, hogy csak minden második oszlopon világítson a lámpatest, az egyik javaslat szerint elegendő lenne az égőt eltávolítani – részletezte a felmerülő gondolatot, amelyet a Szoljon idézett.

Vajon melyik településünk lesz a következő, ahol már a közvilágításra se futja, hála a Fidesz által egekbe emelt rezsiköltségeknek?

Kapcsolódó cikkek