Ittasan ült autóba, elkapták a rendőrök

Megosztás

Egy jászkiséri lakos személygépkocsival közlekedett a település egyik utcájában június 18-án a délutáni órákban. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát járműve irányítása felett, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd az útárkon keresztül egy lakóház lemezkerítésének ütközve, a tetejére borulva állt meg, olvasható a police.hu oldalán.

A balesetet követően a sofőr hátra hagyta a gépkocsit és az otthonába távozott. Kis idő elteltével a rendőrség kopogtatott a balesetező férfi lakásának ajtaján, majd a férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak. A teszter pozitív értéket mutatott, ezért a 24 éves gépkocsivezetőt előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt beismerő vallomást tett.

A jászsági nyomozók az ügy vizsgálati szakaszát befejezték, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek