Már tudjuk, hány fokra fűtik fel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei óvodát, de a helyzet romolhat

Megosztás

Az utóbbi napokban leginkább a 18 és a 20 fok dominálta a közhangulatot, amit a miniszter mondott ki. Tószegen ezzel szemben 22 fokra tervezik fűteni az óvodát. De sajnos benne van a pakliban a szigorítás.

– Az energiaválság folyamatos témát szolgáltat, ám úgy vélem, hogy a nevelési-oktatási intézmények fűtésére vonatkozó előírásokat azonban sokan félreértelmezik. Azokban ugyanis az szerepel, hogy az intézményekben legalább 18-20 foknak kell lennie. Mindezt figyelembe véve egyeztettünk az intézményvezetővel, valamint a képviselő-testület tagjaival ez ügyben – közölte dr. Gyuricza Miklós, akinek szavait a Szoljon idézte.

A településvezető kiemelte, hogy döntésük szerint, amíg az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekre nézve kötelezően betartandó, a mostani előírásnál szigorúbb szabály nem lép életbe, addig az óvodában huszonkettő, a bölcsődében pedig 22-23 fokos átlaghőmérsékletet biztosítanak.

Az iskolák helyzete sehol nem egyértelmű, mivel a fenntartó, a tankerület határozza meg, hány fok is legyen az intézményekben.

Related posts