Az EU-s szankciókról csinál népszavazást a kormány

Megosztás

A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban. Kocsis Máté hangsúlyozta: azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását – amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd -, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI híre szerint kiemelte: Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról. Az Infostart tudósítása szerint Kocsis úgy fogalmazott: az Oroszország elleni szankciók csak Európának okoznak kárt, Oroszországnak nem, sőt, és ebben a kérdésben indul nemzeti konzultáció. Mint mondta,

nem mind a 11 ezerről, mert annyiról nem lehet, hanem csak a “károkat okozó” energiaszankciókról, amik “helyzetbe hozzák Oroszországot”. Szerinte eddig senki nem kérdezte meg a szankciókról az embereket, a kormány most megteszi. Hozzátette: ezzel próbálnak politikai nyomást gyakorolni az Európai Unióra a szankciók ügyében.

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek