Jótett helyébe jót várj! – aprót kért, mobilt lopott

Megosztás

Egy tiszakécskei lakos tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon. Elpanaszolta, hogy tegnap délután a szolnoki pályaudvaron odament hozzá egy ismeretlen és némi aprót kért tőle. A sértett pénzt és cigarettát is adott a férfinak, majd elsétált az ismeretlentől, azonban a mobiltelefonját a beszélgetésük helyszínén felejtette. Később a sértett visszament a telefonjáért, azonban nem találta. Összetalálkozott az aprót kérő férfival, aki kérdésére azt állította, nem látta a telefont és azt is tagadta, hogy nála lenne.

A sértett értesítette a rendőrséget, így a kiérkező járőrök elszámoltatták a 33 éves hajdúsámsoni férfit, aki mindent bevallott. A nyomozók lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt. A terhelt beismerő vallomást tett, elmondta, hogy valóban ő tette el a készüléket, azonban amikor a sértett kérdőre vonta, a közelben eldobta a telefont. A rendőrök a bűncselekmény tárgyát kutatás során megtalálták, lefoglalták és azt a sértettnek visszaadták.

Kapcsolódó cikkek