A hungarikumok védőbástyák a multikulturalizmus ellen

Megosztás

Nemzeti értékeink helyi és vármegyei szinten határozzák meg magyar identitásunkat és országhatárokon átnyúlva egyesítik a külhoni magyarságot az anyaországgal – jelentette ki V. Németh Zsolt, magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a minap Budapesten tartott Értéktár Konferencián. 

A miniszterelnöki biztos felhívta a figyelmet arra, hogy ha magyar sajátosságokról beszélünk, akkor az nem történhet meg a külhoni értékek felsorolása nélkül. A hungarikumok és a nemzeti értékek az elcsatolt nemzetrészekkel való kapcsolattartás egyik formájává, a határon átnyúló békés nemzetegyesítés egyik eszközévé váltak. V. Németh Zsolt kitért arra is, hogy a vármegyei értéktárak a helyi települési elemekből építkeznek.

A magyar értékek egyfajta büszkeségforrást jelentenek egy-egy kis településnek. Hangsúlyozta, hogy az ágazati értéktáraknak fontos szerepük van az egyes szakterületek népszerűsítésében és nem csupán szükséges megállók a hungarikumok felé vezető úton.  

A rendezvényen kiemelték,  hogy éppen tizenegy éve fogadta el az Országgyűlés a hungarikum törvényt, amelyet 2015-ben úgy módosítottak, hogy a külhoni magyarság képviselői is bekapcsolódhassanak a kezdeményezésbe.

A hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő, a multikulturalizmus hatásainak mérséklésére szolgáló eszköz is lehet – tette hozzá.

A rendezvényen a Szolnok megyei értéktár bizottság képviselői is részt vettek, úgymint Rózsa Lajos elnök és Vadas Sándor, a bizottság titkára.

Hungarikum.hu

Fotó: Pelsőczy Csaba

Kapcsolódó cikkek