Borospalackkal támadt a kunszentmátoni férfi egy idős emberre

Megosztás

A Kunszentmártoni Járási Ügyészség rablás és közokirattal visszaélés miatt vádat emelt egy 21 éves kunszentmártoni lakhelyű férfivel szemben, aki idén márciusban a helyi buszpályaudvar mosdójában megütötte és elvette a pénzét az ott várakozó idősebb férfinek – írja a szoljon.hu.

A vádirat szerint a fiatal férfi március 16-án délelőtt a pályaudvaron beszélgetni kezdett az ott várakozó 72 éves férfivel, akit a mosdóba is követett annak érdekében, hogy a férfinél látott pénzt megszerezze. A mosdóban a férfi egy nála lévő borospalackkal megpróbálta leütni az idősebb férfit, aki ezt az ütést a kezével elhárította, azonban a vádlott ezután ököllel az arcán megütötte. Dulakodás közben végül az idősebb férfit a mosdó falához szorította, a torkát megragadta, miközben másik kezével az áldozat kabátja zsebéből a pénztárcáját a benne lévő 18.400 forint készpénzzel, valamint okmányaival együtt elvette, majd elmenekült a helyszínről – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A bántalmazás során az idősebb férfi az arcán véraláfutásos, a fején horzsolásos, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a férfivel szemben – amennyiben az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri – 7 és fél év fegyházban letöltendő szabadságvesztést, valamint 8 év közügyek gyakorlásától eltiltást indítványozott a vádiratában.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság hoz majd döntést, amit a vádlott letartóztatásban vár.

Kapcsolódó cikkek