Januártól változhat Tiszapüspökiben az idősgondozás

Megosztás

A Tiszapüspöki képviselő-testülete csütörtökön új intézményvezetőt nevezett ki a település szolgáltató­ központjának élére, aki októbertől veszi át a szociális létesítmény irányítását. 

Legfontosabb feladatai között szerepel majd, hogy áttekintse az intézmény további működtetésének lehetőségeit a támogatások függvényében. Nem biztos ugyanis, hogy a következő költségvetési évben is hozzá tudjuk tenni a negyvenmillió forintos önerőt az ötvenhárommillió forintos állami támogatáshoz úgy, hogy jelenlegi formájában működik tovább a szolgáltatás

 – tájékoztatta a szoljon.hu hírportált Bander József polgármester.

A jelenleg negyven-ötven főt ellátó házi segítségnyújtás a tervek szerint továbbra is megmaradna, ám jelenlegi formájában a demensellátás, illetve az idősek nappali ellátása is fenntarthatatlan

-részletezte a polgármester.

A nappali ellátásban akár ötven embert is el tudnának látni, jelenleg azonban mindössze négy regisztrált veszi igénybe, a demensellátással együtt összesen hatan kérik a két szolgáltatást. 

Azt tapasztaljuk, hogy nem igazán igényli ezt a település idős lakossága, a koronavírus-járvány miatt inkább behúzódtak otthonaikba. Korábban legalább húszfős volt a létszám. Mivel településünkön huszonhét százalék fölötti az idősek aránya, így az idősellátást mindenképpen biztosítjuk, de jelenlegi formájában nem biztos, hogy tovább működhet majd

 – hangsúlyozta a polgármester. 

A mintegy kétezer lelkes kistelepülés vezetője hozzátette, az intézményi átalakításról ősszel dönthet a képviselő-testület, a változások pedig legkorábban januárban léphetnek életbe.

Kapcsolódó cikkek