Koronavírus: Jelentősen nőtt az elhunytak és az új fertőzöttek száma is

Közel száz beteg hunyt el az előző héten, míg az új fertőzöttek száma már 20 ezer fölé kúszott. Az elmúlt héten 21 840 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 96 beteg, így összesen már 46 886-an haltak meg a koronavírussal összefüggésben Magyarországon 2020 eleje óta, olvasható a koronavirus.gov.hu-n. A múlt heti fertőzöttekkel együtt 1 987 321-re nőtt a hazai koronavírusosok száma a járvány kezdete óta. A számok egyértelműen romló trendre utalnak, hiszen egy héttel korábban még 14 402 volt az új fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 54. Az aktív fertőzöttek száma…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter szerint lehallgatták az ellenzék főhadiszállását

A korábbi közös miniszterelnök-jelölt elmondta: a kamerákról kiderült, hogy hangot is vesznek. Hangrögzítés nyomait találták meg az ellenzék főhadiszállásán – közölte Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyet a HVG szelézett. Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt azon a ponton jelentette ezt ki, amikor a műsorvezető megkérdezte: mit szól a Szabad Európa Rádió azon értesüléséhez, miszerint Rogán Antaléknak vannak emberei az ellenzékben. “Ezt tudjuk, sőt, most, amikor a volt irodánk informatikai hálózatát lebontó szerelő kollegákkal beszéltünk a héten, akkor kiderült az is, hogy valószínűleg valaki rácsatlakozott a kamerákra,…

Tovább olvasom

Magyarországon gyorsabban veszítenek értékükből az autók

Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy egy márkaszalonból kiguruló, vadonatúj autó már az első megtett méter után jóval kevesebbet ér, évekkel később mégis sokaknak okozhat meglepetést, hogy a nemrég komoly összegért megvásárolt autójuk használtpiaci értéke csupán töredéke az eredeti vételárnak. Néhány év elteltével ugyanis már drasztikusan alacsony az autók piaci ára, akár a luxus, akár a legkeresettebb kategóriákat vesszük alapul, bár az olcsóbb és a prémium márkák árának alakulásában, sőt a legnépszerűbb típusok között is mutatkoznak eltérések. A carVertical szakértői által végzett friss felmérés a személyautók életkorának és értékének összefüggéseit…

Tovább olvasom

Így használd az okostelefonod a fesztiválokon: tanácsok a fotózáshoz és azon túl

Végre megérkezett a nyári koncertek és fesztiválok sora, amikor szabadon bulizhatsz kedvenceid zenéire és felejthetetlen élményeket gyűjthetsz. Egy igazán menő telefonnal még többet hozhatsz ki ezekből a pillanatokból, és irigylésre méltó fényképeket készíthetsz, miközben amiatt sem kell aggódnod, hogy az akkumulátor idő közben felmondja a szolgálatot. A legjobb bulik mindig azok, amikor eszedbe sem jut a telefonodat nyomkodni. De ez nem jelenti azt, hogy felesleges lenne magaddal vinni a készüléked, ha fesztiválozni indulsz. Néhány hasznos funkcióval még többet hozhatsz ki az élményből, nem mellesleg pedig menő fotókat és videókat készíthetsz,…

Tovább olvasom

Dupla hazai sikerrel startolt el a Nemzetközi Kosárlabda Fesztivál Szolnokon

Kedden vette kezdetét Szolnokon a három napig tartó FIBA 3×3 Nemzetek Ligája 2022-es évadának Közép-európai szekciójának versenye, ahol az U17 és U23 korosztály mérkőzik meg egymással. A Nemzetek Ligája keretein belül hat nemzet férfi és női válogatottja méri össze tudását. A résztvevő országok Ausztria, Csehország, Izrael, Magyarország, Szlovénia és Szlovákia. Az U17 Európa Kupa Selejtező tétje a szeptember 2-4. között Athénban megrendezendő Európa Kupára való kijutás, ahol 12 férfi és 9 női U17-es válogatott lép pályára. A férfi korosztályban résztvevő országok: Magyarország, Litvánia, Lettország, Ausztria, Nagy Britannia, Észtország, Írország, Svédország, Németország, Ukrajna,…

Tovább olvasom

A Fidesz már önmagát is cenzúrázza?

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a közgyűlés döntésének értelmében 35%-kal emelik a parkolási díjakat Szolnokon. A polgármester közösségi oldalán számolt be a módosításról. És aztán jött a módosítás módosítása. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerdán reggel osztotta meg Facebook oldalán azt a posztot, melynek a találó „Igy hajlik a valóság, ha kellemetlen” címet adta. Egyébként a közgyűlésről készült Szolnokon a minap 35 százalékkal megemelték a parkolási díjakat. Én innen nem tudom megmondani, hogy ez sok vagy kevés, indokolt vagy fölösleges, nem is ez az érdekes, hanem Szalay Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP)…

Tovább olvasom

Új rendőrkapitány Szolnokon

A közgyűlés hétfőn kinevezte a Szolnoki Rendőrkapitányság új vezetőjét. Fürj János alezredes eddigi munkásságát Szitár Ferenc ezredes főkapitány-helyettes méltatta. Elmondta, hogy Fürj János közel 30 éve szolgál a rendőrség kötelékében és lentről küzdötte fel magát a vezetői pozícióba. Korábban a belügyminisztertől rendőrségi tanácsosi címet kapott, ami ékes bizonyítéka az eredményes munkájának és kiemelkedő szakmai tudásának.Eddig megbízott kapitányságvezetőként dolgozott Szolnokon és számos mutatóban jó eredményeket ért el. Mindezzel Fürj János letette a névjegyét és bizonyította, alkalmas arra, hogy egy megyeszékhelyi kapitányságot elvezessen.  Az új rendőrkapitány elmondta, előbb a BRFK-n kezdett, majd 2008-ban került…

Tovább olvasom

Sokan etikátlanul csak plusz bevételszerzésre használják a visszaváltható műanyag poharakat – de nem mindenhol

Elsősorban hatékony környezetvédelmi eszközként került be a rendszerbe, ám sajnos rengeteg helyen a fogyasztó sosem kap vissza készpénzt a pohárért cserébe, hanem helyette zsetont, ami ráadásul sokszor egyedi, máshol fel sem használható. Komoly etikai kérdéseket vet fel. Ezekről a visszaélésekről már a közösségi médiában is olvashattunk. A Repohár Facebook oldalán azonban éppen azt emelik ki, hogy náluk nincs “token”, náluk minden esetben pénzre váltatók vissza a poharak. Ahogy annak mindenhol lenni kellene… “Egyre sűrűbben merül fel a repoharak körüli etikusság kérdése, hiszen egyre több helyen tokenért cserébe válthatóak vissza kizárólag…

Tovább olvasom

Független Benzinkutasok Szövetsége: néhány hét alatt komoly üzemanyaghiány lehet itthon

Bizonyos régiókban már most hatalmas a hiány és jó ideje csak szaporodnak azok a töltőállomások, ahol egyre tartósabban nem lehet már kapni üzemanyagot. Különösen a dízelellátás problémás, de lesznek itt még érdekességek a következő hetekben. Azzal, hogy a kormány kivette a benzinárstop alól azokat az autókat, amiket nem magánszemélyek tartanak fenn, lehet, hogy nem fogyasztás fog csökkenni, csupán a szolgáltatások fognak drágulni. Átmeneti készlethiány – ez a felirat fogadja egy pécsi benzinkúton azokat, akik dízelt szeretnének autójukba tankolni. A pécsi kút nincs egyedül a hiányban: az RTL Híradójának beszámolója szerint országszerte több…

Tovább olvasom