Kivégeztek egy kínai férfit, mert élőzés közben felgyújtotta a volt feleségét

Megosztás


Kivégeztek egy kínai férfit, mert felgyújtotta a feleségét, aki éppen élőzött egy közösségi oldalon.

A Lamu néven ismert nőnek a Douyin, a TikTok kínai verzióján több százezer követője volt, akik Lamu életébe nyerhettek betekintést. A beszámolók szerint a kétgyermekes anya már korábban is felkereste a rendőrséget férje erőszakossága miatt, de akkor közölték vele, hogy ez családi ügy.

2020 júniusában Lamu elvált a férjétől, és a bíróság is megerősítette, hogy a férfi korábban erőszakot követett el a nő ellen.

Körülbelül három hónappal később a férfi elment Lamu apjának otthonához, lelocsolta a volt feleségét benzinnel, miközben az éppen videózott, majd felgyújtotta.

Lamu a teste 90 százalékán szenvedett égési sérüléseket, két héttel később pedig meghalt a kórházban. Az eset hatalmas felháborodást keltett, főleg mert Kínában nagyon gyakori a nők elleni erőszak.

via BBC

Kapcsolódó cikkek