Amerikai magasembert igazolt az Olajbányász

Megosztás

A Szolnoki Olajbányász megállapodott a Bajnokok Ligáját megjárt magasemberrel, a 202 centiméter magas amerikai Andre Williamsonnal.

A klub közleménye:

Új játékosunk a ciprusi Keravnos (10 pont 9 lepattanó) és a litván Neptunas Klaipeda (7 pont 5 lepattanó) színeiben szerepelt a BL-ben. Szolnokra a török második ligából, a TBL-ből érkezik, ahol a Manisa Belediye csapatát erősítette. Nem is eredménytelenül, ugyanis a Manisa megnyerte osztályát, s feljutott az Európa egyik legerősebb bajnokságának számító ING Szuperligába.

A szakmai stábnak Williamson játékstílusa, agresszivitása és fizikalitása tetszett meg elsősorban. A látottak alapján az Olajbányász palánk alatti lehetőségeit tudja majd szélesíteni. Emellett több védekezési formációban is jól használható, ami szintén a repertoárt bővíti. Személyében egy győztes mentalitású, csapatcentrikus játékos érkezik Szolnokra. Andre Williamson az Olajbányász harmadik nyári igazolása Lukács Norbert és Révész Ádám után, s egyben a második légiós Bojan Subotic mellett.

Kapcsolódó cikkek