Csányi Sándornak van kifogása a kormányzással kapcsolatban

Megosztás

“Ha akarom, akkor sok kérdésben meghallgatja a véleményemet. Őszintén szoktunk beszélgetni, tehát nem kell fontolgatnom, hogy most mit mondhatok, mit nem mondhatok, vagy miről nem beszélhetek. És ő elég okos ember ahhoz, hogy végiggondolja azokat a dolgokat, amik, nem csak tőlem, eljutnak hozzá. Ilyen értelemben van befolyásom. De úgy nincs, hogy azt mondhatnám, Viktor, légy szíves, akkor ez így legyen. Ilyen szerintem Magyarországon senkinek sincs – mondta Orbán Viktorról a Forbes magazin címlapinterjújában Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, „rendszeresen” szoktak beszélni a miniszterelnökkel, bár Csányi gyakran inkább megvárja, hogy ő hívja fel.

Csányi beszélt arról is, hogy szerinte „nem mindig használtuk fel jól az uniós forrásokat”, és „visszatérő hiba a felelőtlen költségvetési gazdálkodás, ami az elmúlt időszakokban néhányszor jellemezte az országot, és szintén hosszú távú károkat okozott.

“Szegény az az ország, amelyiknek még egy erős ellenzéke sincs. A választás arról szólt, hogy volt két alakulat, és abból az emberek ezt tartották jobbnak. És azt gondolom, hogy talán így is van. Persze, van kifogásom az elmúlt időszak kormányzásával szemben, de jobban aggódnék most ebben a helyzetben, ha a mai ellenzék kormányozna” – mondta a választások eredményéről.

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek