Nyomult és szexchatelt a kiskorú, gimnazista diákjaival egy tanár

Megosztás

Elküldtek egy szaktanárt a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnáziumból, mert „az online térben korábbi figyelmeztetés ellenére pedagógushoz nem méltó módon viselkedett” – közölte az Átlátszó.

A novemberben történt rendkívüli felmentés oka az iskola igazgatója szerint az volt, hogy a pedagógus „sorozatosan vétett a szakma etikai követelményei ellen, a tanulókkal szemben tanúsított magatartása, a tanulók által elérhető közösségi oldalon szexuális viselkedése a tanulók lelki és mentális egészségét veszélyeztette”. A lap azt írja, hogy

a férfi a közösségi média egyik platformján szexchatbe bonyolódott és a nemi szervéről is küldött fotókat egy olyan álprofilnak, amelyet néhány általa is tanított tizedikes diák hozott létre annak érdekében, hogy lebuktassák.

A diákok a profil tulajdonosát 16 évesnek írták le, de egyszer azt válaszolták, hogy valójában csupán 14 éves.

Az Átlátszó neve elhallgatását kérő forrása szerint a fiatalok azért folyamodtak ehhez az eszközhöz, mert az osztályukban a diáklányok kényelmetlenül érezték magukat a pedagógus jelenlétében, aki a tanórákon állítólag

„kellemetlenül bámulta a testüket”.

Úgy érezték, hogy nincs kihez fordulniuk az ügyben, mivel a tanár kifogásolható magatartása a vezetőségtől korábban kapott figyelmeztetések hatására sem változott meg. A férfi korábban azért kapott szóbeli felszólítást, mert hazakísért egy diáklányt, de azután is figyelmeztette az igazgatóság, hogy egy diák jelezte: azon a fórumon, ahol egymással kommunikálnak, a tanár felnőtt tartalmakat lájkolt úgy, hogy ezt a gyerekek is látták.

A gimnázium igazgatója, Neizer Zita megerősítette az Átlátszónak a tanár elküldéséről és annak körülményeiről szóló értesüléseit, a tanár viselkedésével kapcsolatos korábbi panaszokkal kapcsolatban viszont azt írta: intézményvezetői megbízatásának kezdete óta csak egyszer, 2020 novemberében érkezett hozzá ilyen. E szerint

„a lányoknak indokolatlanul üzeneteket küld, iskolán kívül a metrón szóval tartja őket, az érintett pedagógust az iskolavezetés jelenlévő tagjai szembesítette a jelzett viselkedésével, aki elismerte azt”.

Az illetőt figyelmeztették, és megkapta a pedagógus etikai kódexet „tanulmányozás céljából”. Neizer szerint ezután már csak akkor értesült arról, hogy a diáklányok továbbra is kellemetlenül érzik magukat a tanár jelenlétében, amikor szülői értekezletet hívott össze, miután tudomására jutott, hogy az osztályból többen érintettek a tanárt ábrázoló felvételek megszerzésében.

A gimnázium vezetése többször is elmondta, hogy várják azoknak a diákoknak a jelentkezését, akik az álprofilt létrehozták. Közülük végül kettő ellen fegyelmi eljárást indítottak, aminek indoka „a tanárral szembeni erkölcstelen viselkedés” volt.

A lap forrásai szerint az iskola azzal érvelt, hogy „a gyerekek becsapták és behálózták a tanárt, majd visszaéltek a fotójával”.

Az érintett diákok szülei nem várták meg a tárgyalást, másik intézménybe vitték át a gyerekeket – állítólag az illetékes tankerületi központnál is ezt tanácsolták nekik –, miután úgy érezték, hogy az iskola vezetése szinte egyenrangú vétségként kezelte az álprofil létrehozását az intim képek küldésével és a lányok órai bámulásával, és nagyobb hangsúlyt fektetett az álprofilt készítő diákok megbüntetésére, mint az esetleges zaklatási ügy feltárására és a diákok védelmére.

Az iskola igazgatója az esetről a rendőrségen bejelentést tett, ami azzal az eredménnyel zárult, hogy sem szabálysértésre, sem bűncselekményre utaló adat nem merült fel, ezért sem büntető-, sem szabálysértési eljárás nem indult.

Kapcsolódó cikkek