A Völner-ügy után változtatásokat eszközölnek a végrehajtóknál

Megosztás

A pénteki Magyar Közlöny újabb kiadásában vette észre a 444, hogy Völner Pál menesztése után új szabályok szerint zajlik majd a végrehajtói pályázatok elbírálása. Mint ismert, az igazságügyi államtitkárt december 7-én gyanúsította meg vesztegetéssel a Legfőbb Ügyészség, a gyanú szerint ugyanis a politikus rendszeresen fogadott el kenőpénzt Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől 2018-tól 2021-ig, összesen 83 millió forintot.

Völner Pál a róla szóló hírekre úgy reagált: nem követett el bűncselekményt, de lemondott az államtitkári pozíciójáról.

A jövőben a végrehajtói pályázatot továbbra is a végrehajtói karnak kell benyújtani, de mellékelni kell hozzá vagyonnyilatkozatot is. A dokumentumot egy háromtagú bizottság értékeli, ebbe az Országos Bírósági Hivatal elnöke, az SZTFH elnöke és az MBVK elnöksége delegál egy-egy tagot, valamint egy-egy póttagot. A három legmagasabb pontszámot kapott aspiránsból végül az SZTFH elnöke dönt.

Ez azt jelenti, hogy Bíró Marcell a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke, nagyobb hatalmat kapott a végrehajtók kiválasztásában.

Kapcsolódó cikkek